Rab ember fiai/Mindenki Jánoskája

Előszó

Aki elkezdi olvasni ezt a történetet, mintha hétmérföldes csizmát kapna a lábára. Varázserejű csizmát, amelynek segítségével legyőzhet teret és időt. Móra Ferenc (1879-1934) szavaival röpít el bennünket hegyeken-völgyeken át a Duna-Tisza tájról a bérces Erdély vidékére, napjainktól visszafelé számítva több mint háromszáz esztendőnyire tőlünk, Apafi Mihály fejedelem udvarába.
Három évszázad hosszú idő, sokat fordult azóta a történelem kereke. Amikor ez a történet játszódik, önálló ország volt Erdély. Tündérkert a Kárpátok karéjában, ha tájainak változatos szépségére vagy földjének gazdagságára gondolunk. A 17. században Erdély volt a magyar haza; nagy fejedelmei - Bethlen Gábor és Rákóczi György - sohasem tettek le arról, hogy munkálkodjanak az egész ország egyesítéséért. A függetlenség, a gazdasági emelkedés, a kultúra virágzását jelentették ezek az évtizedek. Szabadon fejlődhetett itt a magyar nyelv, az ország gyűlése is anyanyelven tanácskozott.
Móra Ferenc elbeszélése az aranykort követő viszontagságos időkbe kalauzolja az olvasót. Mikor Apafi Mihályra került a fejedelemség sora, nehéz évek köszöntöttek az országra. Nagyváradon, Erdély kapujában a török volt már az úr. A Felső-Magyarországot és a fejedelemséget összekötő területsáv - az úgynevezett Részek, latinul Partium - nagy része a Habsburgok birtokába került. Vissza