Előszó
Részlet a könyvből :
Petronius déltájban ébredt föl s mint rendesen, most is nagyon bágyadt volt az éjszakai dáridó után. A reggeli fürdő azonban mindig friss keringésbe hozta vérét s annyira megifjította tagjainak rugékonyságát, hogy szinte újjászületett. A szeme ragyogott, arca majd kicsattant az egészséges barnapiros színtől s a tartása oly daliás volt, hogy még a délceg Salvius Otho sem versenyezhetett volna vele. El is nevezték az elegáncia mesterének.
Most is megfürdött és fürdés után kényelmesen végignyújtózott a hófehér, egyiptomi byssusszal leterített padon. Két izmos fürdőszolga olajos kézzel dagasztotta, nyomkodta tagjait, ő pedig lehunyta szemét s úgy várta nyugodtan az éltető meleg hatását, mely lassankint átjárta zsibbadt tagjait. Később fölnyitotta szemét, megkérdezte, hogy milyen idő van s hogy Idomenaeus, az aranymíves, elhozta-e már a reggelre igért ékszereket.
Azt felelték neki, hogy gyönyörű szép, napos idő van és enyhe szellő fújdogál az Albán-hegyek felől, de Idomenaeus még nem volt ott. Petronius ismét behunyta szemét s megparancsolta, hogy vigyék át a tepidariumba, mikor a nomenclator - a bejelentő - fölemelte az ajtófüggönyt s jelentette, hogy a fiatal Marcus Vinicius látogatóba jött nagybátyjához.
Vinicius fia volt Petronius nénjének, aki Marcus Vinicius volt konzulhoz ment férjhez; Corbulo seregében harcolt a parthusok ellen s miután bevégezték a háborút, hazajött Rómába. Petronius szerette unokaöccsét, mert szép, daliás fiatalember volt és mértéket tudott tartani az élvezetekben, ami nem csekély érdem volt ebben a féktelen időben.
Vissza