Tonia/A kis tolvaj/Egy pár kis faczipő

Előszó

Részletek:

Tonia
Aranysárga habos kis selyemkendő volt, aranyszálakkal átszőve. Mikor Tonia megpillantotta, a mint ott függött egy szőlőindán, a lóhere és muhar közt, fogalma sem volt a kendő értékéről, sem arról, hogy miféle gyártmány, azt azonban tudta, hogy olyan csecsebecse, ami csak valami úri dáma tulajdona lehetett.
Amint a nap rásütött, szövése olyan folt mint a folyó arany. Tonia körültekintett, a domboldalon fel és le, meg a mezőkön végig. Egy lelket sem látott. Felemelte kötényét és beletette a kendőt abba a zsebébe, ahol már egy rozsdás olló, egy zsebkés, néhány rézpénz, egy döglött rigó, meg egy félig elfogyasztott fekete kenyérdarab volt.

A kis tolvaj
Meleg februári éjszaka. Már benne van a levegőben a nárczis és ibolya illata, és az Arnót, a mint elfolyt a Ponte Vechio ivei alatt, a teli hold fénye ezüstözte meg.
A hid párkányára támaszkodva, nézte a vizet egy kis fiu, pedig már ágyában kellett volna lennie. De az ő ágya csak egy darab zsákszövet volt, egy pár száraz kukoriczalevéllel kibélelve, és ő jobban szerette a ragyogó holdvilágot és az üde, tiszta, éles éjszakai levegő legyintését. Egy óra volt éjfél után és néhány kocsit kivéve, kevés közlekedés volt az északi parton, a hol ő állott, álmodozva és vágyakozva, valami homályos, félig öntudatlan módon, mert hiszen ő valamikor boldog gyermek volt. De az az idő nagyon távolnak látszott már.

Egy pár kis faczipő
Bébé hajnalhasadtakor kiugrott az ágyából. Tizenhat éves volt!
Nem győzött eléggé bámulni rajta, hogy ő már tizenhatéves - egész nagy leány.
Ablaka alatt egy kakas kukorékolt, s valahányszor trombitája megzendűlt, mindig azt kiáltotta: "Jaj be vén vagy! - Jaj be vén vagy!"
Bébé ablakot nyitott s nevetve kivánt jó reggelt a kakasnak. Jól esett neki, hogy felköltötte, de még jobban esett az a gondolat, hogy ezután soha, míg a világ, senki sem hívja őt gyermeknek. Vissza