Előszó
Részlet a könyvből:
"Tavaszi szél vizet áraszt...
Kora tavaszi bódultság, szemhunyorgató fényözön.
Folyton zúgó, könnyfakasztó, mindent megtépázó szelek.
A magasban vadlúd csapatokat simogatnak a fellegek.
Hosszú V betűik énekelve hullámzanak észak felé.
Lejjebb nyári ludak szállnak párban, s a nász izgalmában
nagyokat kiáltanak. Már a költéshez készülődnek.
A lábamnál kékes vadvizek habtajtékos partja.
Játszik a fény a nádassal, felizzítja, majd hirtelen elhamvasztja.
Fehér tanyát ölelő pendülő vetésben vadludak
óriás csapata gügyög kedvesen.
Távolabb a szántás fekete barázdáit fehér sirályok díszítik.
Az égnél fényesebb, finoman borzolt vizekben járok,
selyemfényű iszap kavarog nyomomban.
Bokáig süppedek benne, mordulni sem tudok, csak állok
földbe gyökerezve, mint a távoli fehér törzsű nyárfák.
A szélroham megragad, rángat, de nem tud feldönteni,
pedig érzem nekemfeszülő hatalmas erejét.
Zúgásában mintha a természet lelke áradna szét
fenségesen hömpölyögve, átjárva minden sejtemet.
Mohón szívom magamba a nyers föld szagát,
a Nap perzselő tüzét, s a madárhangok különös dallamát.
Érzem ebből a földből nőttem ki, hozzá köt minden,
egy vagyok vele és ezzel a tomboló, folyton változó,
megújuló hatalmas természettel.
Kelemen-szék, 1976.március"
Vissza