Puszibolt

Fülszöveg

Ez a könyv a boldogságról szól - a pusziboltról, ami hol kinyit (és akkor lesz nekünk nagyon jó), hol pedig bezár (és akkor halálhörgés, siralom). Furcsa egy üzlet ez, sose lehet tudni, mikor fordul meg az üvegajtón a táblácska. A könyvbéli városka lakói mind-mind a boldogságot keresik, persze mindenki a maga módján. Kutatják a szerelemben, az igazságban, az alkotásban, a dicsőségben, a vereségben, a mámorban, a halálban. De nemcsak a puszibolt furcsa, hanem portékája is: a boldogság, akár egy nyálkás, fickándozó harcsa - ahogy megfogjuk, már ki is csúszott a markunkból. Igaz lenne, hogy az élet arra való, hogy csendben elmulasszuk? Vagy ordíthatni is közben a fájdalomtól?

"Mikor utoljára láttam, szinte hihetetlen, de mégis így igaz, Krizantém Ádám már csak akkora volt, mint a gyufásdoboz. Közel kellett hajolnom hozzá, hogy halljam, mit mond. Nem ment másként, le kellett feküdnöm mellé a szőnyegre. Azt mondta, ha valami fatális érbetegség nem jön közbe, még néhány nap, és végleg eltűnik. Számoljak be részletesen a fiának arról, hogyan oldódott fel az apja a semmiben.
- És ki ne felejtsd a végén, hogy mindez egy nő miatt történt - mondta.
- Persze - bólintottam -, számíthatsz rám.
Még megkérdezte, mi újság a pillangós papucsos párduccal.
- Számít ez? - kérdeztem.
És persze nem szóltam arról, hogy néhány nappal azelőtt kacagni hallottam a sebhelyes szukát a főtéri kávézó teraszán egy norvég jachtgyáros oldalán.
- Nem számít, nem - válaszolta Krizantém, s hirtelen még jobban összement, már nem is gyufaskatulyányi, inkább sliccgombnyi volt. Igen, úgy festett, mint egy kékesszürke derengésű gombocska." Vissza