Párizsi etűdök

Fülszöveg

Párizs hangulatával, néhány évvel ezelőtt egy szakmai konferencia alkalmából találkoztam. Olyan volt ez számomra, mint a magyar népmesékben a szegény ember gyermekének, aki a szülői házat elhagyja, és elindul szerencsét próbálni. Párizsban nemcsak azt a kulturális múltat találtam meg, amely az európai ember gyökerének, tiszta forrásának mondható, hanem a jövőbeli élet új arculatát is. Az örökérvényű maradandóság és értékképviselet ötvöződik a megújulással, azzal az emberi vággyal, amelyben nemcsak önmagát próbálhatja ki valaki, hogy ráismerjen valódi sajátmagára. Párizs, a bohém élet és a nagy álmok városa, csábít, és maradásra késztet, kényeztet, de ki is emel emberi gyarlóságainkból, példával ösztönöz, a nyitottság, a megbecsülés és befogadó önzetlenség sokszínűségével. Párizst látva megtanulja az ember, hogy egy örökséget hogyan őrizhet meg az utókor javára - akár a szülői házból kikerülő gyermek a családi szokások idealizáló nosztalgiáját úgy -, hogy abból a fejlődést támogató emberséges tapasztalat váljék. Ez a hangulat kísért végig néhány évvel később is, amikor újra eljuthattam Párizsba, a Bois de Boulogne ősiségét idéző természet érintetlenségéhez. Ekkor már nemcsak Párizsba tértem vissza, hanem önmagam eredetéhez is, ahhoz az emberhez, aki valamikor, mint egy közös ember-ős járja végig a civilizáció és önmaga megújulásának csodáját.
A versek élményszerű befogadásához Liszkai Tamás megejtő egyszerűséggel rajzolt művészi grafikái nyújtanak a versekkel harmonizáló kíséretet. Vissza