Előszó
Amit Jerzy Grotowski parateátrális munkának nevez, nem más, mint kilépni a színház falai közül, és a testében-lelkében kidolgozott, megformált embert kovászként beállítani a világba. Grotowski számára nem volt nézőtér és színpad, megszüntette köztük a határvonalat. De nemcsak a színházépületen belül, hanem totális értelemben. Minden embert, aki él, nézőnek tekintett. Tanúnak, akinek a figyelme leköthető abban, amit egy ember hitvallásként megfogalmaz - miért és hogyan ember, milyen célokkal, milyen küldetéstudattal, milyen kapcsolatokkal, mit tesz önmagáért és másokért, mit kell adni az embernek, hogy teljesebben, tökéletesebben ember legyen, méltósággal, szellemmel, hittel. Ezért akart művészetet. Grotowski falakat tört át, kivitte a maga elemi erejű, rituális színházát a mindennapi életbe és hihetően, erőszakmentesen, tisztességgel hirdette, hogy újra fel kell fedezni azt, amit elfelejtettünk: a művészet nem válhat külön az élettől, nem lehet skanzen-kultúra, professzionális alkotókkal, az önkifejezés önmagáért való igényével, horribilis összegekért. A művészet nem luxus, nem szabadidő, nem extravagáns élvezet, hanem az élet kötelező része, értelmezése, objektív lencse, amellyel önmagunkra és a bennünket körülölelő világra közelítünk.
Mi Grotowski nyomán paraliturgiát művelünk és kutatunk, mert hisszük, hogy a liturgia is át akarja törni a templomfalakat, a lefoglalt liturgikus helyeket, és nem csupán azzal, hogy templomon kívül is végez liturgikus cselekményeket, hanem azzal, hogy a rituális jelenséget a mindennapi élet kihagyhatatan, értelmező részévé teszi. Hogy az önmagával meghasonlott, maszkokat viselő, pótcselekvésekkel élő ember előtt megmutassa önmaga hiteles (evangéliumi?) képét. Aki nem mesterséges eszközökkel akar valaki lenni. Az értékének alapja, amelyre joggal büszke lehetne, eleve benne van.
A liturgia igazi értéke, akiért az egész isteni mű megtörténik, maga az ember. Az ember szerepének, munkájának, formai kifejezésének, jelenlétének, „művészetének" pontosabb kidolgozása a célunk - hogy jellé váljék templomon belül és kívül.
Grotowski műhelye nem a biztos tudás iskolája volt, hanem kutatóintézet, amelyben sokszor kellett meghaladnia felismeréseit, tételeit, módszereit. De sohasem szégyellte. Neki a folyamat volt a lényeg, hogy továbbléphet, és nem az, hogy már birtokol valamit, amire büszke lehet, és amit demonstrálni kell. Soha nem akart befejezettnek látszani. Ezért maradt kísérletező kedvében, munkájában, akaratában mindig fiatal.
Vissza