Puccini: Manon Lescaut

Előszó

Puccini pályafutása akkor kezdődik, amikor Verdi érthetetlennek tetsző hallgatásba burkolózik. Európa operaszínpadait, még az olasz színpadot is egyre inkább birtokába veszi Wagner. Az olasz operahagyományok földjén, a melódia őstalaján a szövevényes északi harmóniák hódítanak. Verdi visszavonul. Verdi elnémul. Senki sem tudja: miért? Alkotóerejének teljességében, világsikereinek tetőpontján hallgat el: közvetlenül az „Aida" bemutatója után. Akik e hallgatás titkát kutatják, a sant' agatai remete elnémulásának okát abban a kétségben vélik fölfedezni, amely joggal gyötörhette Verdit: nincsen-e vége az olasz operakultúra virágzásának? Nem kezdődik-e valami új, ami már északi és szövevényes? Nem ért-e végére a melodista olasz opera élete-útja ? Csaknem másfél évtizedes hallgatás után szólal meg aztán az új Verdi, a maga megújított stílusával, amely minden újdonsága ellenére is nagy vallomás a melodista olasz opera mellett. Puccini, a Verdi-dallam közvetlen örököse már a századvég és a századforduló gyermeke, egy idegesebb korszaké, amely kisebb formákat követel és a dallamban a nyugtalanabb idegélet kifejezését. Puccini újra alkotja az olasz melódiát, de nem távolodik el az ősforrástól: a népi eredetű olasz dallamosságtól.
Luccában született, ismert muzsikus-nemzetségből. Ősei orgonisták, cembaló-, vagy később zongora-játékosok, karmesterek és zeneszerzők. A nagyapa, Domenico Puccini egyházi és színpadi muzsikát írt. Fia, Michele Puccini zenetanár, zongoraművész és zeneszerző, szülővárosának főzeneigazgatója. Hét fia közül Giacomo az, aki e muzsikus-dinasztia nevét beírja a zenetörténetébe. Vissza