Előszó
Amikor végre elhatároztam, hogy kötetben gyűjtöm össze Henri Wallonról szóló cikkeimet, ezzel nyilván egyszer s mindenkorra lemondtam arról a tervemről, hogy Wallon művéről összefoglaló tanulmányt írjak.
E vállalkozás kockázatát és érdemét átengedem azoknak, akik nem éltek ennyire Wallon közelében.
Minden olvasónak úgy tűnik, hogy Wallon szövegei nehezen megragadhatóak, nehezen körüljárhatók, műveit nehéz teljesen feldolgozni, s még nehezebb továbbadni, főként egyetemi hallgatóknak; s ez az akadály még inkább megbénít engem, aki negyed századon át együtt dolgoztam Wallonnal.
Ha egy könyvet írnék róla, az a veszély fenyegetne, hogy szobrot faragok márványból és sóból; ha megpróbálnám művét módszeresen bemutatni, attól tartanék, hogy rendszert csinálok belőle, s ezt még gyanússá is tehetné az a tény, hogy laboratóriumának vezetésében én lettem az utóda.
Az itt közölt, különféle alkalmakra írt cikkek vázlatossága megvéd e veszéllyel szemben. Inkább megfelelnek annak a kapcsolatnak, amely Wallon és köztem mind intellektuális, mind emberi szinten kialakult. Voltak pillanatok, amikor már nem tudtam, hogy melyikünk beszél, ő vagy én. Ebben az elkerülhetetlen ismétlésektől hemzsegő szövegben nem azt állítom, hogy úgy, ahogy én Wallont olvasom, az egyetlen mód, ahogyan őt olvasni lehet. Azt mondom el, amit tőle kaptam, és azt a perspektívát mutatom be, amit ő tárt elém a pszichológia területén: remélem, az olvasó megéhezik, és éhségét csak úgy csillapítja, ha fellapozza Wallon műveit, s azokban talál rá a táplálékra, amelyet szükséglete kíván.
Vissza