Psychiatria Hungarica 1996/6.

Előszó

Szimbólumalkotás, szimbólumfejtés, a testszimbolika megismerésének haszna

E tematikus számban testközelbe invitáljuk tisztelt Olvasóinkat:
Megtestesült, alakot öltött emberi valóságunk szimbolikájával a legszemélyesebbre: arra a testre tekintünk rá, amelyben szüntelen benn vagyunk, s amely által önvalónk (a szelf) individuummá (oszthatatlan, páratlan) valóságossá válhat, azaz megvalósulhat.
Szimbólumokban és a testünkben élünk. Mindkettő természetes, mint a lélegzetvétel. Automatikusan használjuk őket, így ritkán kerülnek a tudatosság fényébe. A megszokottnak kijáró természetességgel fogadjuk el olyannak, amilyen. Testünkben lakozunk: e "csendes szolga" szerepét csak akkor vesszük észre, ha működésében a rend felborul. Testünk jelzései is a szimbólumok közvetítésével lehetők közölhetővé, kifejezhetővé. így tudjuk megértetni másokkal az egyébként megfoghatatlan belső átéléseket, mélységeink üzeneteit az átvivő (helyettesítő) leképezés felszínre hozza, láthatóvá teszi, így a jelkép által képessé válunk a rálátásra és belátásra. A jelentés a jelkép ereje, hatalom a megnevezett, kifejezett felett, valóságossá tétel, a tér és idő objektív rendjébe való belefoglalás (objektiváció). Ez pedig mindenfajta pszichoterápia fő törekvése.
Szimbólumalkotó lények vagyunk, ez a kiváltságunk az élővilágban. Az ember (mikrokozmikus) és a világegyetem (makrokozmikus) valósága között a társadalmi-társas (mezokozmikus) létezés az összekötő kapocs, kommunikáció útján. Közlésre törekedvén megalkotjuk azt a (helyettesítő) képet, mely jelölőjévé válik a más módon (még vagy már) nem kifejezhetőnek. A kimondhatatlant (titkot, tabut) is helyettesítőjelölőkkel "fecsegjük ki". Ha így sem sikerülne, akkor árulkodik a test, saját nyelvére áttéve "kimutatja" az elmondhatatlant. A test tükrözi, a kép leképzi, megjeleníti, elképzelhetővé teszi, a szó - egyezményesre szabott ruhájába öltöztetve - fogalomként teszi megragadhatóvá, mi van bennünk, ami kifejezési útját keresi és szomjazza a megértést.
Az emberiség őstapasztalatai is szimbólumokban sűrítődtek össze, és - mint a földtörténeti rétegek - a kultúrákban lenyomatolódnak. A régészet, a néprajz, a népművészet, a mitológia, monda- és mesevilág őrzi e kincseket a kultúra történeti rétegeiben, a kollektív tudattalanban. A pszichoarcheológia dolga a lélektörténeti ásatások vezetése, a jelentések, üzenetek megfejtésének, megértésének elősegítése, mind az egyéni lélektörténésekben, mind a kollektív kultúrtörténelemben.
A szimbólumképzés antropomorf. "Mindennek mértéke az ember". A valósággal testünkön át találkozunk. Az ismeretlent, a néven nem nevezhetőt valamely ismerthez - elsősorban önmagunkhoz, testünkhöz - mérjük, hasonlítjuk, "asszimiláljuk" (Piaget), és így lelünk érthető formát a kifejezéshez. Testünk, e "megtestesült" valóság a legbiztosabb viszonyítási és támpont, szemben mindazzal, ami még nem valósult meg. A "fogalom"-ban például a kéz megragadó művelete, a "kifejezésben" és "megfejtésben" a fej, értelem szerepe, a "képességben" a "kép-alkotás" (depiktív szimbólumképzés!), az elképzelés, képzelet jelentősége jelenik meg. Az etimológia jó kalauz, rávezet, hogyan és milyen elvek szerint reagálunk magunkra. Az értelem által meg nem ragadható területek felfedezésére, térben és időben kalandos utazásokra tesznek képessé a szimbólumok. Vissza