Progresszív művészet a két világháború között

Előszó

Részlet:

A 20. század első felének progresszív képzőművészeti törekvéseit mindenekelőtt két forrás táplálta. A proletariátus egzisztenciális, illetve a politikai hatalomért folyó harca, és a két világháború. A munkásmozgalomhoz, az illegális pártmunkához, szakszervezeti tevékenységhez elsősorban azok a művészek kapcsolódtak, akik származásuk és napi megélhetésük révén maguk is fizikai munkásként tapasztalhatták az érintett réteg közállapotát. Derkovits Gyula, Dési Huber István, Sugár Andor valamint többen a Podolini Volkmann Artur Lehel-téri esti iskolájának növendékei közül naponta gyárban dolgoztak, este pedig Podolininál tanultak rajzolni, festeni. Belőlük, illetve a Képzőművészeti Főiskolára bekerült néhányukból szerveződött a harmincas évek elején a Szocialista Képzőművészek Csoportjaként ismert, a munkásság harcát, többen közöttük az illegális Kommunisták Magyarországi Pártjának tagságát is vállaló képzőművészek kollektívája. Goldman György, Mészáros László, Dési Huber István rendszeresen dolgoztak a párt számára. Mészáros például Ostor P. álnéven készítette sztrájkra, ellenállásra, lázadásra buzdító plasztikáit, Uitz Béla Párizsban 1924-26 között Martel álnéven a francia kommunista párt megbízásából plakátokat, grafikai munkákat készített. Nem véletlen, hogy a progesszív művészet elsősorban grafikában, plakáton jelentkezett, a szobrászat, a festészet ritkább esetben képes hasonló agitatív súllyal követni. Vissza