Hogyan használja az újszövetség az ószövetséget?

Előszó

A könyv célja és alkalmazási területe
Egy zsidó hölgy találkozott egyszer néhány keresztyénnel, akik folytonosan prófétai szakaszokat idéztek az Ószövetségből, és azt állították, hogy ezeket Jézus teljesítette be az Újszövetségben. A zsidó hölgy ösztönösen érezte, hogy ezek a keresztyének vagy hibásan idézik az Ószövetséget, vagy nem korrekt módon értelmezik azt. Úgy érezte, hogy ellenőriznie kell őket. Elment tehát egy zsidó könyvkereskedőhöz, akiben megbízott, és kért tőle egy Ószövetséget.
„Ó szövetséget, vagyis régit?" kérdezte a könyvkereskedő. „Mennyire legyen ó?"
Erről eszünkbe juthat - ha egyáltalán szükségünk van az emlékeztetőre - hogy a zsidók nem úgy gondolnak Bibliájukra, mint ami „ó" abban az értelemben, hogy nem teljes, és Isten kijelentésének valamilyen kezdetleges lépcsőfoka lenne, amit Isten teljes és végleges kijelentésének kellene kiegészítenie és beteljesítenie az Újszövetségben. Hiszik, hogy Bibliájuk, amely a Törvényből, a Prófétákból és az írásokból áll (amelyre Tanakh-ként2 hivatkoznak) minden időre elegendő, és az Újszövetséget elfogadhatatlanul idegennek tartják (noha az egy zsidó könyv, amelyet zsidó emberek írtak), mint ami nem alkalmas arra, hogy bevegyék saját Szent Könyvükbe.
Az Újszövetség ezzel szemben mindenütt kifejezi, hogy mennyire elkötelezett az Ószövetség iránt, valójában függ tőle, és elfogadja annak isteni tekintélyét. A korai keresztyének saját evangéliumukat is ennek függvényében szemlélték: „Krisztus meghalt a mi bűneinkért az (ószövetségi) írások szerint" (lKor 15,3) Vissza