Próbatétel

Előszó

A történelmet mozgásában, a társadalmat fejlődésében, az egyes embert változásaiban ábrázolni, amint szenved és dolgozik, vívódik vagy lelkesedik, örül vagy bánkódik, tétlenkedik vagy cselekedik, előremegy vagy hátrahőköl, egyszóval ahogy éli a maga és a magáéban a mindenki életét: ez volna az irodalom első feladata. A második meg - amely egyébként kölcsönhatásban van elsővel - az, hogy necsak azt ábrázolja, ami volt vagy van, hanem dolgokban és emberekben, hősökben és jellemekben mutassa meg azt is, aminek lennie kell. Hogy a volt vagy meglevő valóság ráismerésének a művészi örömén, az »így igaz ez!« jóérzésén túl megismertesse az emberekkel az »így akarjuk«, »így csináljuk«, »ilyen leszek!« felemelő, pezsdítő, szilajító érzését is.
Ezt ma már tudjuk. De azt is látjuk, hogy milyen keveset végeztek még el ebből a magyar írók. Például, több mint hétszáz évig tartott Magyarországon a jobbágykorszak, úgyszólván semmit sem tudunk róla. Homérosz görögjeinek a belső életéről többet tudunk, mint a saját népünk valóságos életéről e nehéz évszázadokban. Nem tudományos leírásokra gondolok, - azok is szegényesek - hanem életidéző, megelevenítő írásokra. Ilyen értelemben csak apró irodalom-morzsák találhatók a magyar mult irodalmában, azok is mintegy véletlenül. Táncsics önéletrajzában, Fazekas Ludas Matyijában van egypár villanásnyi életábrázolás a jobbágyi sorsból. Vissza