Privátfotó szimbólumszótár

Előszó

"Amikor az emberek belépnek a lakásukba, bezárják maguk mögött az ajtót, a társadalomtudós nem követheti őket tovább." Ezzel a gondolattal kezdődik Forgács Péter és Bán András privátfotó-kutatásának 1983-as munkaközi jelentése. A kíváncsiság, hogy kövessük, s meglessük az emberek privát életét, régi vágya az embereknek. Talán pontosabban a művészeknek, akik szeretnék az emberek valódi életét, valódi arcát ábrázolni. Arra már korán rájöttek, hogy amit megmutatnak magukról, az inkább a többieknek szól, szerepek, álarcok terméke, a valódi érzelmek, gondolatok, indulatok rejtve maradnak.
Le Sage a sánta ördögöt hívja segítségül, aki az éj leple alatt Párizs fölött repül, leemeli a házak tetejét és megfigyeli az embereket, „belső világukat". A kutatás irányítói is egy ilyen „sánta médiumot", a privátfotót hívják segítségül, hogy a privát szférát kutassák, hiteles információkat nyerjenek róla. Szegő György még ennél is tovább megy: nemcsak a háztetőket, de az emberek fejebúbját is leemeli, hogy az egyéni s ennek közvetítésével a kollektív tudattalant megfigyelhesse, az egyéni lelki folyamatokon keresztül a kultúra egészéhez jusson el. Szegő feltételezi, hogy a privátfotók üzenetek, s bennük a fotóson keresztül a kultúra, az emberi közösség kulturális hagyományainak mintázata jelenítődik meg. Szegő könyvében Jung eredeti értelmezésében használja az archetípusokat, azaz a kollektív tudattalanban élő szimbolikus tartalmakat, amelyek magukba sűrítik az emberi viszonylatok és kulturális hagyományok korai időktől adott, de mindenhol érvényesülő feltételeit, tapasztalatait. így válhatnak ezek a kultúra hordozóivá, s tudnak akadály nélkül átlépni korokat, földrészeket.
Az archetípust analógiásan akár felfoghatjuk egy ásatási területnek is, ahol a régész kibontja a település kultúrrétegeit, az újabb koroktól haladva az ősi rétegek felé. Jungot és Szegőt az ősi korok kultúrmaradványai érdeklik inkább, a jelent úgy vetítik vissza a múltba, mintha csak egy szempillantást vetnének a mába, az ősi rétegek fölött húzódó tárgyakra, jelenségekre, emberi viszonylatokra. A jelen őstípusainak tipizálása mégis benne van a régiben, mert az ember az évezredek alatt sem változott annyit, mint hisszük. Szegő a privátfotót ikonográfiái funkcióval látja el, mintha ezekben is funkcionálnának szimbólumok, melyekről ellentétben a középkor emberével, aki ismerte a táblaképek „olvasatát", amit a mai ember nem "ért". A középkor "privátfotósa", a táblaképfestő csak ürügyként nyúlt szakrális témához, hogy ennek védelmében ábrázolhassa korát, s mondhassa el véleményét a viszonyokról, az emberi kapcsolatokról, s ő is "becsempészi" magát a jámbor hívőt ábrázolt tömegébe. Az alkotás során azonban pontos útmutatások szerint halad, "ikonográfiai kánont" használ. Vissza