Manon Lescaut

Előszó

PRÉVOST ABBÉ ÉS REMEKMŰVE

A XVIII. század Franciaországban a nagy átértékelések, helyesebben a teljes szellemi és kulturális rombolás korszaka volt. Amit tizenhét század felépített, azt mind könyörtelenül kikezdte és szinte téglánként szedte szét a szkepticizmus. Azok az eszmék, amelyek a XVII. század végétől kezdve egyre erősebben tért hódítottak, hadat üzentek az égi és földi hatalmasságoknak, a kereszténységnek éppen úgy, mint a francia nemzeti eszmének. De mivel, mint Faguet kifejti, egy népnek mindig kell valamilyen eszme, valamilyen meggyőződés, amely körül tömörüljön, amelyben higyjen, amelyre esküdjék, úgy a XVIII. századnak is legalább egy ideiglenes vallást kellett találnia a saját használatára. A XVIII. század mindjárt kettőt is talált: az ész és az érzelem kultuszát.
Mind a két kultusznak megvan a maga tipikus, sőt klasszikus regénye a francia irodalomban mindjárt a regény hajnalhasadása idején, mind a kettő egyben szinte kikristályosult példája a tiszta lélektani regénynek. Az egyik Madame de La Fayette regénye, a Princesse de Cléves, egy kiváló írótehetségnek minden vitán felül álló remekműve, a másik egy irodalmi mesterember regényes lomtárának kis töredéke, egyetlen epizódja, Prévost d'Exiles abbé Manon Lescaut-ja, teljes címén l'Histoire du chevalier des Grieux et de Manon Lescaut, amely azonban nem kevésbbé chef d'oeuvre, mint a másik. Vissza