Fülszöveg
Prancz Zoltán úgy jár-kel az eszmék mai agoráján, mint Pál az egykori Athénban. A nyelve hegyén Krisztussal, elmélyedten szemléli az „ismeretlen istennek" emelt oltárt, majd a kegyelem és az intellektus szövetsége kísérletet tesz a kettő közötti - ha nem is közösség, mindenesetre - átjárás megteremtésére.
Hidat ver tehát Athén és Jeruzsálem között. Nem az ókori görögökkel kacérkodó egyházatyák preparatio evangelicája ez. Éppenséggel az lehet az érzésünk, hogy Prancznál minden fordítva zajlik: nem a Kinyilatkoztatás megértéséhez volt elengedhetetlen a szellem három évezredes hagyatéka, hanem a Szentírásban elmerült elmében támadt olthatatlan vágy a személyválogatást nem ismerő isteni jelenlét e tanúinak felderítésére, hogy aztán mint messzibe szakadt rokonokat köszöntse őket.
És a filozófiát sem óhajtja „szolgálóleá-nyi" szerepre kárhoztatni: gondolkodóit meghagyja a maguk autonóm szférájában. (Amúgy mi sem áll távolabb tőle, mint az a hitbuzgalmi arrogancia, amely mintegy...
Tovább
Fülszöveg
Prancz Zoltán úgy jár-kel az eszmék mai agoráján, mint Pál az egykori Athénban. A nyelve hegyén Krisztussal, elmélyedten szemléli az „ismeretlen istennek" emelt oltárt, majd a kegyelem és az intellektus szövetsége kísérletet tesz a kettő közötti - ha nem is közösség, mindenesetre - átjárás megteremtésére.
Hidat ver tehát Athén és Jeruzsálem között. Nem az ókori görögökkel kacérkodó egyházatyák preparatio evangelicája ez. Éppenséggel az lehet az érzésünk, hogy Prancznál minden fordítva zajlik: nem a Kinyilatkoztatás megértéséhez volt elengedhetetlen a szellem három évezredes hagyatéka, hanem a Szentírásban elmerült elmében támadt olthatatlan vágy a személyválogatást nem ismerő isteni jelenlét e tanúinak felderítésére, hogy aztán mint messzibe szakadt rokonokat köszöntse őket.
És a filozófiát sem óhajtja „szolgálóleá-nyi" szerepre kárhoztatni: gondolkodóit meghagyja a maguk autonóm szférájában. (Amúgy mi sem áll távolabb tőle, mint az a hitbuzgalmi arrogancia, amely mintegy bosszút akar állni a felvilágosodásért és eszmei rekonkvisztára toboroz.) Ne gondoljuk azonban, hogy joviális bájolgásba torkolló idillnek leszünk részesei: merthogy Prancz szenvedélyesen síkra száll amellett, amit ő igazságként értett meg. Az ő lelke is „háborog vala látván, hogy a város bálványokkal van tele". De ha vitára is hív (mert hiszen nagyobbra becsüli őket annál, mintsem hogy rájuk hagyja a szellem elkalandozását), egyet semmiképp sem vitat el a beszélgetőféltől: ugyanez igazság megismerésének vágyát. Vezérlő eszméjévé ebben az intenzív eszmecserében a páli hangütés válik: „miképpen a ti költőitek közül is mondották némelyek".
Kell-e csodálkoznunk, hogy Prancz a szintúgy apologétául szegődő geométer-ben, Pascalban fedezi még fel azt a szellemóriást, akinek a vállaira kíván állni? A bibliás embert átható attitűddel elegyülő természettudósi észjárás lehetővé teszi számára azt a szellemi pozíciót, amelyben egy pillanatra sem fogja feszíteni a dilemma, hogy ő most mérnök, filozófus vagy teológus. Pascalnál a kúp tesz szert apologetikai értékre, Prancz számára a kvantumelmélet, a hegeli teleológia vagy a nietzschei kereszténységkritika - igen! - nyújt egy-egy alkalmat az areopágoszi dialógus folytatására. És amint Pascal nem félt kimondani, hogy „az ateizmus a szellemi erő jele", hogy aztán e kitétellel: „de csak egy bizonyos fokig", egészen új perspektívát nyisson, akként mi is csak álmélkodunk olykor, Prancz is mily messze elmegy filozófusai kedvéért, hogy aztán az alkalmas pillanatban elinduljon velük a visszafelé vezető úton.
Csabai Tamás
Prancz Zoltán alapképzettségét tekintve atomenergetikai mérnök és közgazdász. Teológiai tanulmányait a Sola Scriptura Teológiai Főiskolán végezte. A Debreceni Egyetemen filozófiatörténész képesítést, majd PhD-fokozatot szerzett: a Pascal által felfedezett valószínűségszámítás és apologetikus gondolkodásának ösz-szefüggéseiről készített disszertációját védte meg. Jelenleg a Sola Scriptura Teológiai Főiskolán ószövetségi bölcsességi irodalmat, rendszeres teológiát és filozófiát tanít.
Vissza