Pöttömszínház

Előszó

Színházat nézni és színházat játszani egyaránt nagy öröm. S a kettő egymás nélkül - elképzelhetetlen. A színházi varázslat létrejöttéhez egyaránt szükség van a színpadra és a nézőtérre, a játszóra és a közönségre s a legigazabb varázslat akkor jön létre, amikor színpad és nézőtér együtt játszik, együtt él, együtt örül és együtt szomorkodik. Erre a csodára csak a legnagyobb művészek és legfogékonyabb nézők képesek - vagy az olyan közösségek, amelyekben már eleve élő kapcsolat van alkotó és élvező között, mivel homogének. S korunkban nem képzelhető el homogénabb közösség, mint az, amelyben ugyanannak az iskolának a tanulói játszanak a színpadon és ülnek a nézőtéren. A nézők előtt - természetesen nem tudatosan - a a lehető legplasztikusabb módon mutatkozik meg a színészi paradoxon, hogy más lesz, miközben azonos marad önmagával. Kovács Pisti egyszerre király és Kovács Pisti, nem hol az egyik, hol a másik, hanem egy időben mindkettő, tehát valami nagyon ismerős és megszokott s valami nagyon új és ismeretlen. Ugyanakkor Kovács Pisti számára a közönség nem csak úgy általában közönség, alkalomszerűen összeverődött ember-, illetve gyerekcsoport, hanem egyúttal személyesen ismert osztálytársak és iskolatársak együttese. Itt tehát egy nézői paradoxon tanúi is lehetünk. S e kettős kettősség eredménye az a sajátos, semmilyen egyéb színházi hangulathoz, légkörhöz nem hasonlítható atmoszféra, ami kizárólag a jól előkészített és jól megvalósított iskolai színházi előadások sajátja.
Ennek létrejöttéhez, a kettős öröm egybefonódásához azonban megfelelő darabokra is szükség van. Nem egyszerűen jó színdarabokra, hanem olyanokra, amelyek már önmagukban hordozzák az igazi iskolai színház megvalósulásának lehetőségét. Ennek első feltétele, az hogy a darabok ne állítsák az alsó- vagy felső tagozatos iskolásokat általuk megoldhatatlan művészi feladatok-, sem pedig az alsó- vagy a felső tagozatos nézőket számukra még felfoghatatlan problémák, áttekinthetetlen szituációk elé. Másik feltétele az, hogy a darabok időtartama megfeleljen a nézők figyelmi görbéjének, ne legyenek túl rövidek, mert akkor a nézőknek nincs idejük átélni őket, de túl hosszúak sem, hogy előbb érjenek véget, mintsem nézőik figyelme kifárad. Vissza