Előszó
Részlet a 9. oldalról:
Széchenyi el nem múló emlékezetét semmi írás szebben és ékesebben nem tárhatja elénk, mint Arany János fent idézett örökéletű sorai. Időben, térben messze van már tőlünk a...
Tovább
Előszó
Részlet a 9. oldalról:
Széchenyi el nem múló emlékezetét semmi írás szebben és ékesebben nem tárhatja elénk, mint Arany János fent idézett örökéletű sorai. Időben, térben messze van már tőlünk a legnagyobb magyar, de szellemének fénye ragyogóan világol, eszméi buzdítanak, sarkalnak és tüzelnek ma is.
Évszázadok ritkán szülnek olyan hatalmas, világos elmét, olyan sugallatos ösztönző egyéniséget, amilyen ö volt. Tisztán látta népe sorsát, hogy a művelt világ mögött mennyire el van maradva s mi sors vár így reá. E döbbenetében nemzetének felemelését határozza el, a nemzeti újjászületés vezérharcosává szegődik: ír, beszél, alkot. Egymásután jelenteti meg nagy feltűnést keltő munkáit. Dicsérik, magasztalják az egyik oldalon; gáncsolják, szidják, könyvét elégetik a másik részen, és az eredmény: hogy reformeszméivel sikerült felrázni a bénultságban, öngyilkos töprengésben tehetetlenül tespedő magyar őserőt; hitet és reményt önt nemzetéhe, fülébe kiáltva: ébredjetek és akarjatok, mert „csak magunkban a hiba, de egyszersmind magunkban a feltámadási erő is." - Legyetek erősek, legyetek szabadok, mert csak az erős szabad és csak az erős boldog - hirdette - fogjatok össze a közös nagy munkára, s akkor feltétlenül győzedelmeskedik a magyar akarat.
De Széchenyi nemcsak beszél, hanem elsősorban példát mutat alkotásainak egész sorozatával s fáradhatatlan, pihenésnélküli tevékenysége e mondatban foglalható össze: alkotó munka a nemzetért. Fanatikusan hitte, ha mindenki, átalakult lélekkel, az idő szavát megértve részt vesz abban az áldozatos munkában, mely a nemzet újjászületéséhez szükséges, akkor „... egy emberélet lefolyta után... magyarabb élet lesz itt, mint ma (1833) van-különben elpusztul a magyar.
Vissza