Gondola a falu fölött (dedikált példány)

Fülszöveg

"Az Eötvös Loránd Tudományegyetem nappali tagozatára jártam, s a munka mellett szereztem főiskolai oklevelet. Felnőtt koromtól úsjágíróként dolgozom, de már gyerkefeljjel uradalmi napszámos, alkalmi munkás, majd "culájger", vasműépítő és központi fűtésszerelő voltam.
Most negyven esztendős vagyok, és az ötvenesek elkoptatott idegrendszerével lépek az olvasó elé. Gyerekkoromban a szegénység, kamasz-világomban a nincstelenség, a felnőttéérés éveiben a lehetőségek megragadása határozták meg életemet. Sok mindent megtanultam, autóval, jó ruhákban járok, zaklatott óráimban mégis azt érzem, hogy semmit nem jutottam előbbre. Talán katonakoromban, egy éleslövészeten izgultam így utoljára. A fegyver remegett a kezemben, a ködbe lőttem, s mennyire jólesett, amikor közölték velem: minden lövésem célba talált:
A többit most már az Olvasóra bízom..."

- Ide figyeljenek - nézett körül a férfi. - Maguk biztos tudják, mondják meg, mi lett a Z.-i gróffal negyvenötben?
- Úgy tudom, meghalt - mondta Szepi.
- Meg ám. Naná, hogy meghatl. A lépcsőn jött lefelé, amikor találkozott az orosz katonával. A gróf úr rózsás éjjelit tartott a kezében, mikor aztán meglátta a katonát, úgy megijedt, hogy elejtette. Szívszélhűdést kapott.
- Maga bolond.
- Nem hiszik?
- Már hogy hinnénk.
- Fogadásom van rá, hogy így volt.
Vendégünk, aki eddig önmagával volt elfoglalva, s teljesen úgy látszott, mintha oda sem figyelne, váratlanul megszólalt.
- Elvesztetted a fogadást!
Mindhárman érdeklődéssel néztünk Topolya Sándorra, aki el akarta hitetni velünk, hogy kulák volt Fertőszentmiklóson. Fölállt, puffadt kezét az asztal fölé tartotta, s jobbja élével olyan mozdulatokat tett, mintha szeletekre vagdosná a bal kezét.
- A grófot ilyen darabokra vagdosták a cselédek! Ilyen apró darabokra - mutatott két ujjnyit a bal kezéből. - Szabályosan lekaszabolták. Aztán betették egy üres szobába, elhívták hozzá a falubéli papot, s az összekaszabolt grófal együtt bezárták. Hajnalra hóferhér lett a pap haja...

A szerző több mint egy évtized terméséből válogatta itt megjelent írásait. Elbeszélések, novellák elevenítik meg a szegénységgel vert, de a szegénységben is nagyongazdag gyermekkor egy-egy epizódját az Életrajzi sétákban, a falu megváltozott, de nem zökkenők nélküli életét vetítik az Aranytojás képei, s Két csillagon vergődnek azok a sorstépettek, akik önmaguk már nem képesek változtatni világukon. A válogatás a máról akar hiteles képet festeni, de fekete fellegként gyakran úszik elénk a múltegy-egy tűnő emléke. (Lyuk a jégen, Árnyak a kertben.) Az Írások keltezés nélkül kifejezetten a máit idézik abban a két szociográfiai riportban, amely szintén helyet kapott a könyvben.
Az író közvetlen hangon élményeit mondja el, de olvasás közben úgy érezzük, rólunk beszél, a mi történeteinket eleveníti meg a könyv lapjain. Vissza