Fülszöveg
Az ifjú Portisch Lajossal 1952-ben találkoztam, egy kisebb versenyen. Keveset beszélt, kerülte a társaságot. Két vonatkozásban mégis felhívta magára a figyelmet: neki volt a legtöbb függőjátszmája és nagyon-nagyon nehéz volt ellene nyerni. Elméleti tájékozottsága is meglepett. Nem hiába hordta állandóan magával az akkor divatos tankönyveket.
Szokatlan volt a nyugodtsága is. Mintha egy szikla ült volna a tábla mellett. Ez a türelem már akkor jelezte ritka képességét: kivételes önfegyelmét. Stratégiai érettségére pedig ilyen kezdeti fokon alig volt még példa. Már ekkor sokan sejtették, hogy az alig 15 éves Portisch személyében új nagy egyéniség lép be a magyar és az egyetemes sakk történetébe. Folytatva és megújítva a Szén József, Lőwenthal Jakab, Charousek Rezső, Maróczy Géza, Breyer Gyula, Szabó László által képviselt magyar sakkművészetet, sakktörténetünk fő erővonalát. Hat évbe sem telt és megtörte - közéjük ékelődve - Szabó és Barcza hegemóniáját. Nyolcszor végzett e sorok...
Tovább
Fülszöveg
Az ifjú Portisch Lajossal 1952-ben találkoztam, egy kisebb versenyen. Keveset beszélt, kerülte a társaságot. Két vonatkozásban mégis felhívta magára a figyelmet: neki volt a legtöbb függőjátszmája és nagyon-nagyon nehéz volt ellene nyerni. Elméleti tájékozottsága is meglepett. Nem hiába hordta állandóan magával az akkor divatos tankönyveket.
Szokatlan volt a nyugodtsága is. Mintha egy szikla ült volna a tábla mellett. Ez a türelem már akkor jelezte ritka képességét: kivételes önfegyelmét. Stratégiai érettségére pedig ilyen kezdeti fokon alig volt még példa. Már ekkor sokan sejtették, hogy az alig 15 éves Portisch személyében új nagy egyéniség lép be a magyar és az egyetemes sakk történetébe. Folytatva és megújítva a Szén József, Lőwenthal Jakab, Charousek Rezső, Maróczy Géza, Breyer Gyula, Szabó László által képviselt magyar sakkművészetet, sakktörténetünk fő erővonalát. Hat évbe sem telt és megtörte - közéjük ékelődve - Szabó és Barcza hegemóniáját. Nyolcszor végzett e sorok írásáig a magyar bajnokság élén, ellenállva a feltörekvő fiatal triumvirátus - Ribli, Sax és Adorján - rohamának is.
Az 1975-ös milánói világversenytől kezdve a negyedszeri világbajnok-jelöltségéig újabb, a korábbinál is fényesebb sikerekkel írta be nevét a sakktörténet lapjaira. A világranglista harmadik-ötödik helyezettje immár. Imponáló fölénnyel győzte le Larsent, akitől egy hasonló párosmérkőzésen korábban vereséget szenvedett. S csak a Szpaszkij elleni párosmérkőzés "második félidejében" esett vissza.
Az okokról könyvünk is beszél. Ahogy a nagymester nyilatkozta: egyiküknek veszíteni kellett.
Könyvünk főhőse beszél oroszul, angolul, németül és spanyolul. Életvitelében harmóniára törekszik, szigorú és fegyelmezett önmagával szemben. Gyakran hallgat zenét, rendszeresen úszik és feleségével teniszezik is. Minden pillanatával a sakkot szolgája. Önmagáról mondta: "Gyakran álmomban vagy félálomban jutnak eszembe lépések, újszerű megoldások. Ilyenkor a feleségem elcsodálkozik, miért sietek az íróasztalomhoz. Az éjszaka kellős közepén lejegyzem az álmomat." Vagyis az új változatokat.
Műhelytitkait, "álmait", most, a Szpaszkij elleni párosmérkőzése után még nem ismerjük. Azt sem, hogy miképpen újítja meg önmagát, frissíti fel elméleti fegyvertárát. Az Informátorban megjelenő nagy elemzése csak sejteti elmélyülését és mélységét. S a nagymester élete bizonyítja, hogy ennek a munkának, a házi elemzésnek - amíg versenyez az ember - csak kezdete van, vége nincs. A befejezés eltűnik a tervezés-ellenőrzés-döntés és lépéslelés útvesztőiben.
Egyszer, egy szépségdíjat nyert játszmája után megkérdezték tőle, melyik játszmáját tartja a legjobbnak. A nagymester eltűnődött, majd mosolyogva azt mondta: "Sok legjobb játszmám van..." - vagyis, hogy nincs külön legjobb játszmája. Úgy hisszük, hogy könyvünk egyszerre cáfolja és igazolja Portisch kettős jelentésű mondatát. Válogatott játszmái tanúsítják igazát.
Vissza