Porcelánkisasszony

Előszó

Részlet a könyvből:

"Sanyi kistükör előtt görnyed a konyhában. Tavaly még nem kellett hozzá lehajolnia, de azóta százhetvenöt centiméterre nőtt, s úgy tűnik neki, mintha a tükör lejjebb ereszkedett volna a falon.
A konyha, ahol a fiú összehajtható vaságya áll, az udvarra néz, mely most, a téli alkonyatban, szürkén bámul be az ablakon: kopár, szomorú gyümölcsfái mintha örökre elfelejtették volna a nyarat.
Az ágyon s a támlátlan székeken rózsás kartonhuzat, akár a paravánon, melynek rendeltetése, hogy délutánonként eltakarja a nagy, fekete főzőkemencét s az alátolt bádog ülőkádat, amelyben nagyszerűen lehet fürdeni, ha ki is lóg az ember lába belőle. a mellette levő nagy kerti locsoló a tus szerepét tölti be.
Sanyi öt perccel ezelőtt még a kádban ült, s vadul dörzsölte magát egy gumiszivaccsal. Aztán letussolta magát a locsolóval, majd lavórral kimerte a kádból a vizet. Mindez bonyolult és hosszadalmas művelet, mert a kádban nem lehet elnyújtózni, ha pedig tussol, vigyáznia kell, hogy a víz lehetőleg ne fröcskölődjék szét a súrolt padlón. Miközben mindezt végigcsinálta, az jutott eszébe, hogy egyszer egy képeslapon látta a francia király Versailles-ban mutogatott ülőkádját, melynek formája szakasztott olyan volt, mint az övéké, de persze az nem bádogból volt és nem is volt megfoltozva, hanem díszes szoba közepén állott drága szőnyegen. A király úgy ült benne a képen, mint egy hófehér, frissen kopasztott kakas, akit parókás, selyem térdnadrágos, csatos cipős udvaroncai körülbókoltak. Furcsa gusztusa lehetett ennek a királynak, aki társaságban szeretett fürödni." Vissza