Előszó
Részlet a könyvből:
Az 1572-ik esztendő július havának egyik estéjén két ifjú lovagolt a Pauból Nérac felé vezető úton. Alig serkedző bajuszukról ítélve, húsz év körül lehettek. Az egyik barna,...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Az 1572-ik esztendő július havának egyik estéjén két ifjú lovagolt a Pauból Nérac felé vezető úton. Alig serkedző bajuszukról ítélve, húsz év körül lehettek. Az egyik barna, a másik szőke. Az előbbi rövidre nyirt hajat hordott, emennek ellenben a vállait verdesték aranyló, dús fürtjei.
Az éjszaka fénylő és sötét is volt egyszerre, mint a derült délvidéki éjszakák általában. A sötétkék űrben szikrázva ragyogtak a csillagok s a föld mégis mélységes sötétbe merült.
Közvetlen egymás mellett ügetve, csöndesen beszélgetett a két lovag.
- Tudod-e, kedves Noé barátom, - szólt a barna lovag - hogy igazán kellemes az éjjeli lovaglás ezen az elhagyatott, csendes úton, tüzes kis beárni paripáinkon?
A másik halkan felkacagott:
- Oh, hogyne . . . különösen ha azt is tudjuk, hogy egyenesen olyan csinos kis kastély felé tartunk, amelynek ablakában tárt karokkal várnak . . . - Csitt, ne olyan hangosan...
- Ej, ej ... az út csöndes és kihalt, aztán meg csak vallja be, hercegem, hogy a langyos nyári éjszakáról is csak azért 'kezdett beszélni, hogy „őreá" fordulhasson a szó . . .
- Hallgass, te csacsi . . .
Vissza