Faludy György

Előszó

Faludy György élete jellegzetes huszadik századi "odüsszeia". Önéletírásának egy helyén arról beszélt, hogy tizenhat éves korában olvasta Camille Flammarion, múlt századi francia csillagásznak egy könyvét. Ez a munka a többi között a huszadik század kivételes csillagászati eseményeit jelentette be. Eszerint teljes napfogyatkozásra, 1944-ben az Ausztráliától keletre fekvő Új-Kaledóniában, teljes holdfogyatkozásra pedig 1968-ban az Egyesült Államokban Boston és Baltimora körzetében lehet számítani. Faludy mindkét eseménynél jelen volt: 1944-ben mint a Japán ellen harcoló amerikai hadsereg önkéntese, 1968-ban pedig mint egy amerikai egyetem vendégprofesszora.
Életének menete mindig rendkívüli események és baljós csillagzatok vonzásában haladt, az igazi alkotó nyugalmat, amelyre fiatal költőként egykoron vágyott, talán csak második amerikai emigrációja három évtizedében, majd a végleges hazatérését követő évtizedben sikerült megszereznie. Írói pályája hét évtizedének nagyjából csak a felében élhetett félelem nélküli nyugalomban. Máskülönben szüntelen üldöztetés és menekülés volt a sorsa: zaklatott életútja során négy kontinensen is megfordult: Európán kívül Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában és Óceániában, Budapesten kívül huzamosabb időt töltött el Bécsben, Párizsban, Londonban, Firenzében, Málta szigetén, New Yorkban és Torontóban, emellett az Andrássy úti államvédelmi székház vallató kamráiban, a kistarcsai és a recski kényszermunkatáborokban, az Egyesült Államok hadseregében, volt újságíró, egyetemi tanár és munkanélküli, szembefordult a huszadik század mindkét totalitárius diktatúrájával: a fasizmussal és a kommunizmussal. Ha a modern magyar költészetnek van Odysseusa, az minden bizonnyal ő, aki nemcsak a messze tengereket járta be, hanem a huszadik századi történelem mitologikus szörnyetegeivel is találkozott. Hosszú életének kilenc évtizedében szinte mindent látott, mindent megtapasztalt, amit a mögöttünk lévő kaotikus és kegyetlen évszázad hozott. Vissza