Volt nekünk egy iskolánk

Előszó

Néhány évvel ezelőtt jelent meg „Az én iskolám" című könyvem, mely a kapuvári polgári iskola 64 éves történetét foglalja magába. Ennek előszavában vallottam az iskolához fűző kapcsolatokról, a soha el nem múló érzelmekről.
A diákként eltöltött esztendők után 36 munkás év eseményei kötöttek ezer szállal a jogutódként működő intézményhez. így az általános iskola történetének 1995-ig terjedő ötven évéből közel négy évtizednek voltam aktív részese. Ezért aztán érthető, hogy írásomban az érzelmektől mentes irattári anyagok mellett felhasználtam egyéni jegyzeteimet, az évtizedek alatt összegyűjtött tapasztalatokat, a volt tanítványok és nevelőtársak visszaemlékezéseit. Nyilvánvaló, hogy ennek következményeként kissé szubjektívvé válik. Bizonyára túlhangsúlyozza a pozitívumokat, és keveset foglalkozik a hiányosságokkal. Ennek ellenére talán sikerült rögzíteni azt a folyamatot, melynek eredményeként iskolánk rangos helyet foglal el a hasonló intézmények sorában.
Mikor az anyag feldolgozása után hozzáfogtam az „ELŐSZÓ" megírásához, ismét elgondolkoztam a tárgyalt időszak eseményein. Töprengésem közben Váci Mihály sorai zsongtak a fejemben:
„Ma sem volt könnyű élni,
Nem lesz könnyű sosem
De érdemes volt! - s mindig
érdemes lesz, - hiszem!"
A költői sorok igazáról győznek meg a találkozások, a régi kollégákkal való beszélgetések. Azokkal a kollégákkal, akiknek az iskola évtizedeken át nem csupán munkahelyet, hanem egy feledhetetlen közösséget is jelentett.
Persze, az idő kérlelhetetlen szekere megállíthatatlanul halad tovább. Természetes, hogy ennek következményeként egyre több szál elszakad, de ha összejövünk, beszélgetéseink során gyakran emlegetjük, hogy: „VOLT NEKÜNK EGY ISKOLÁNK!" Vissza