Gödöllő

Előszó

Gödöllő fiatal város. 1966 óta büszkélkedhet ez a nagy múltú, ám a nagyközség szintjén megrekedt település mai rangosabb státusával. Kissé talán elsietett "előléptetésére" nem kis erővel igyekszik utólag rászolgálni. Gödöllőt ugyanis nem egy természetes, szerves történelmi fejlődés érlelte várossá, hanem felülről szorgalmazott kérésre nyilvánították azzá.
Kétségtelen, hogy napjainkra megkopott az a varázsa, amivel még a századforduló éveiben letelepedésre, művésztelep-alapításra ösztönözte a szecesszió magyar mestereit. Nem az az idilli, falusias - kastélyos -, erdős romantikájával eszményi nyaralásra, kirándulásra hívogató hely már, amilyennek az 1933-as cserkész-világtalálkozó - a Jamboree - résztvevői láthatták; amelynek csendjében a harangszót, a máriabesenyői búcsúra igyekvők énekét, vagy a központban, a Ferenc József téri vendéglőben játszó Vidák cigányprímás zenekarának muzsikáját még az Alvégen is jól lehetett hallani.
Sok minden eltűnt, megsérült, megváltozott, amit nem csupán a minden régit megszépítő nosztalgia hangulatában fájlalhatunk. Elkeserítő a műemlékek, kivált Gödöllő egykori ékességének, kastélyának az állapota. A veszteségeket nem feledtetik a felépült toronyházak, lakótelepek és a település tradícióit, karakterét megtagadó, ide nem illő új létesítmények. Ez a felemás, falusi jellegétől megfosztott, de igazi városnak már a fejetlen infrastruktúra miatt sem nevezhető mai Gödöllő, minden fogyatékossága ellenére, jelentőségben, megbecsültségben sokszorosan felülmúlja a régit. Jobban ismerik, többen jönnek ide, mint korábban bármikor. Vissza