Előszó
Hiába mondják nekünk, válaszszátok külön a magánéletet a közélettől: tudjatok érzelmesek lenni, mint a német, praktikusok, mint az angol, elmések, mint a franczia: költők azok, a nélkül, hogy...
Tovább
Előszó
Hiába mondják nekünk, válaszszátok külön a magánéletet a közélettől: tudjatok érzelmesek lenni, mint a német, praktikusok, mint az angol, elmések, mint a franczia: költők azok, a nélkül, hogy politizálnának Irjatok úgy, hogy az elmondott mese ne legyen feltűnően magyar történet, tele a közélet lármájával: hogy tudja azt élvezni akármi nemzet szülötte is, egy szóval: ne írjatok mindig irányregényt.
Nem lehet szót fogadnunk; lehetetlen az.
Nálunk minden életregény, minden családi dráma annyira össze van nőve a nemzet közéletével, az általános bú és öröm, a történelmet alkotó közemelkedés és sülyedés minden egyes életregény alakulására oly határozott befolyással birt mindenkor, hogy ez alaphangot semmi költő nem mellőzheti a nélkül, hogy élethűtelen, vagy épen frivol ne legyen. Kérdezzétek meg a családi szakadások okait. - közélet viszályaira fognak visszavezetni.
Kérdezzétek meg nagy jellemek kiemelkedését, elbukását. - politikai catastrophákat fogtok találni.
Kérdezzétek meg a feldúlt életpályák viszontagságait, kérdezzétek meg az elszegényült falvak urát, - a közélet kuszált viharaira utalnak vissza Tudakoljátok az özvegyek könnyeit, miért hullanak? az árvák sóhajait, hová repülnek? - azok mind-mind országos bajokhoz fognak elvezetni.
S ha rokonszenv után vágyó kebletek egy ideálért sóhajt férfi vagy nő eszménykép legyen az, ott is fogjátok érezni, hogy a ki csupán az ábrándozónak volt ideálja az csak félig töltötte be a szivet, s egész embernek azt ismerjük el, a ki nemcsak magának élt.
Saját légkörünk ez. Ezt leheljük ki, ezt leheljük be, mint éltetőt, mint fojtót; ez keserít, ez édesít, mint a gyümölcsöt a hegyi lég, melytől a szőlő édesebb lesz a torma pedig keserűbb, mint a csendes lapályi kertben...
Vissza