Politika - isten rabságában

Előszó

Az emberiség nagy tömegeit minden időben önnön hiedelmei kormányozzák. Akár a jelent, akár a multat nézzük, azt látjuk, hogy az embercsoportok legfőbb mozgatója, valamiféle tömegmeggyőződés, amely az élet egész felfogására kiterjed, valami irányzat, amely felé a társadalom, vagy annak nagyobb egysége haladni látszik; valami világkép, amely az embermilliókat elbűvölő életmagyarázat és az azokat ösztönző erő örök kettős sajátosságával bir. A multban voltak korok, amikor az uralkodó életmeggyőződés csaknem teljesen azonos volt egyik, vagy másik vallással. De voltak olyanok is, amikor a vallás másodrangú, vagy még jelentéktelenebb szereppel volt kénytelen beérni és helyében más világáramlat lett urrá. A felvilágosodás úttörői annakidején azt hitték, hogy a természet és a létezés legnagyobb kérdéseit előbb-utóbb meg tudják fejteni az örökké kutató és építő elme segítségével. Remélték, hogy az ehhez szükséges tudás a tömegekben is elterjed majd és meg voltak győződve arról, hogy akkor azok lerombolják az ésszel megcáfolt, a tudomány szerint tarthatatlanná vált, megtépázott régi hit-képzeteket. A materializmus nagyjai ugyanezt az eredményt a tömeg gazdasági érdekeinek tudatossá tételétől remélték. És mi történt ehelyett? A tudomány, a felvilágosodás, a művelődés összetörte ugyan bizonyos felsőbb körökben a vallásosságot, de nem tudta megölni a vallást. Ledöntötte a régi uralmi rendszereket is, de nem volt képes arra, hogy az európai népeket bármivel is közelebb hozza az örök politikai kényszerektől való szabaduláshoz. Vissza