PoLíSz 2008. szeptember

Fülszöveg

Szerkesztői jegyzet
A Vátesz halála és halhatatlansága
Szolzsenyicin - nekrológ és mementó
Klasszikusok halála legalább két értelemben határvonalat jelöl: egy korszak végét és egy örök utóélet kezdetét. így érezzük Szolzsenyicin halálhírének hallatán is.
Valójában az orosz írónak már a fellépése korfordulatot hozott. Bebizonyította, hogy a modern totalitarizmus sem képes „embert és polgárt" totálisan kollektivizálni, minden íróiegyéni hangot elnémítani vagy hivatalos kórusba kényszerítve uniformizálni; hogy ameddig bárhol a világon létezik sajtószabadság, addig a zsarnokságnak van oka a félelemre. Az írott szó hatalmára a hatalmi elnyomással és cenzúrával szemben a XX. század második felében Szolzsenyicinnél felemelőbb példát talán senki sem mutatott. Az egykori lágerrab odahaza és száműzetésében a kommunista diktatúra legnagyobb leleplezője lett a világirodalomban, a gulag általa vált köznévvé és fogalommá. Amit a világközvélemény felvilágosításában, az egyetemes... Tovább

Fülszöveg

Szerkesztői jegyzet
A Vátesz halála és halhatatlansága
Szolzsenyicin - nekrológ és mementó
Klasszikusok halála legalább két értelemben határvonalat jelöl: egy korszak végét és egy örök utóélet kezdetét. így érezzük Szolzsenyicin halálhírének hallatán is.
Valójában az orosz írónak már a fellépése korfordulatot hozott. Bebizonyította, hogy a modern totalitarizmus sem képes „embert és polgárt" totálisan kollektivizálni, minden íróiegyéni hangot elnémítani vagy hivatalos kórusba kényszerítve uniformizálni; hogy ameddig bárhol a világon létezik sajtószabadság, addig a zsarnokságnak van oka a félelemre. Az írott szó hatalmára a hatalmi elnyomással és cenzúrával szemben a XX. század második felében Szolzsenyicinnél felemelőbb példát talán senki sem mutatott. Az egykori lágerrab odahaza és száműzetésében a kommunista diktatúra legnagyobb leleplezője lett a világirodalomban, a gulag általa vált köznévvé és fogalommá. Amit a világközvélemény felvilágosításában, az egyetemes olvasóközönség nézeteinek megváltoztatásában elért, az csak a magyar '56 és a csehszlovák '68 hatásához mérhető, azzal a különbséggel, hogy nála ehhez nem kellett vér, csupán tinta, és nem kellettek néptömegek és hadseregek, csupán egyetlen tollforgató.
ízig-vérig a szörnyű XX. század fia, krónikása és bírálója volt, mégis, bizonyos értelemben, az utolsó XIX. századi vátesz, küldetéses írástudó távozott vele: népe erkölcsi nevelője, vezetője, szószólója. Nobel-díjazásakor nem alaptalanul hasonlították Dosztojevszkijhez, Tolsztojhoz. E „korszerűtlenségében" rejlik időszerűsége és időtlen értéke. Amíg olyan értékek, mint a szabadság, az erkölcs, az igazmondás, a bátorság, a hazaszeretet nem vesznek ki végleg az irodalomból, Szolzsenyicin példamutatása babitsi „világítótorony" marad.
Madarász Imre Vissza