PoLíSz 2008. február

Fülszöveg

Baráti jegyzet:
KARÁCSONY 2007
Éjszaka havazott, s a kis falusi templom büszke tornyáról dermedten csüngött alá az Arpád-sávos zászló.
Sokan vagyunk bent. Fagyott lábbal, nedves kabátban támasztjuk egymást, -mg a Mennyből az angyal, nagy örömet hirdet a pap, és a kint rekedteket lassan ellepik a szállingózó fehér pelyhek.
A Himnusz már halovány, hiányzik az az erő, ami megdobogtatja a szíveket, nincs, ami meglengetné a fagyott nemzeti zászlót. Hajh, pedig micsoda himnuszok zengtek itt. A 2002-es választások második vasárnapján, mint a csatába indulók énekeltünk, hogy aztán a vereség után egyre csendesedjünk.
Pedig most is lenne ok örülni, vagy mégsem? A magyarság egy szerencsésebb fele visszakerült Európába, oda, ahová több mint ezer éve tartozott. Leomlottak a határok, zsebre dugott kézzel sétálhatunk át a párkányi hídon, nyugodtan autózhatunk az Enns felé, vagy úszkálhatunk, evezhetünk ide-oda a Dunán. Másfelől újabb falakat húztunk, nagy fájdalmat okozva ezzel Ukrajnában... Tovább

Fülszöveg

Baráti jegyzet:
KARÁCSONY 2007
Éjszaka havazott, s a kis falusi templom büszke tornyáról dermedten csüngött alá az Arpád-sávos zászló.
Sokan vagyunk bent. Fagyott lábbal, nedves kabátban támasztjuk egymást, -mg a Mennyből az angyal, nagy örömet hirdet a pap, és a kint rekedteket lassan ellepik a szállingózó fehér pelyhek.
A Himnusz már halovány, hiányzik az az erő, ami megdobogtatja a szíveket, nincs, ami meglengetné a fagyott nemzeti zászlót. Hajh, pedig micsoda himnuszok zengtek itt. A 2002-es választások második vasárnapján, mint a csatába indulók énekeltünk, hogy aztán a vereség után egyre csendesedjünk.
Pedig most is lenne ok örülni, vagy mégsem? A magyarság egy szerencsésebb fele visszakerült Európába, oda, ahová több mint ezer éve tartozott. Leomlottak a határok, zsebre dugott kézzel sétálhatunk át a párkányi hídon, nyugodtan autózhatunk az Enns felé, vagy úszkálhatunk, evezhetünk ide-oda a Dunán. Másfelől újabb falakat húztunk, nagy fájdalmat okozva ezzel Ukrajnában vagy Szerbiában élő honfitársainknak.
Tudjuk-e, hogyan éreznek most a Hargitán a testvéreink, akiket nem is oly régen megtagadtunk, s fagyott keserűség nem tud velük mást mondatni: „Ne féljetek, nem jövünk haza."
Igen, ami az egyiknek öröm, másiknak bánat. Ez már nem a berlini fal vagy a vasfüggöny leomlása volt. Vajon lesz akkora felelősségtudat még bennünk, hogy tudjuk, mi a kötelezettségünk irányukba?!
Vagy egyáltalán: meg tudjuk védeni ezt a most annyiszor méltatlanul bántott nemzeti jelképünket, ami ott fagyottan leng felettünk a fényárban úszó torony falán, sorsában jelezvén, milyenek is vagyunk.
Békesség van. Fehér a Víziváros, a háztetőkön sirályok ülnek, és tisztán hallhatod a budai templomok harangjainak egymással vetélkedő hangját. A nagymisék közönsége már hazaért. Az ünnepi asztalokon ott gőzölög az aranyszínű húsleves, és jókedvűen szelik az aszalt szilvás pulykát. A karácsonyfák alatt hancúrozó gyerekek újabb és újabb ajándékokat bontogatnak, süteményt majszolnak, szüleik vidáman ütik össze poharaikat.
Néha egy-egy csomagokkal megrakodott siető pár tűnik fel az utcán, pakkjukban cipelve mai napra szánt szeretetüket. A kávéház ajtaján kis tábla függ: ma mi is otthon, családi körben ünneplünk, holnaptól szeretettel várjuk vendégeinket.
A kapucinusok temploma előtt Avianoi Márk emeli magasra keresztjét, mintha őrt állna a jászolában ott felejtett Kisjézus előtt, aki csak arra vár, hogy hazavigyék. Es egyszerre csak huncut mosoly látszik a Kisjézus arcán, mert tudja O, hogy nem kell idejönni ahhoz, hogy elvigyék.
Elvitte a nevelő, aki tudja, hogy az árvákra ma is kell vigyázni, elvitte a mentőorvos és a villamosvezető, elvitte a nővér, aki tudja, hogy a magatehetetlen öregeket ma is kell gondozni, és mosolyából egy kicsit többet adni, és elvitte mindenki, aki tudja, hogy a szeretetet élni kell.
esz Vissza