PoLíSz 2008. április

Fülszöveg

Nem véletlenül kerülnek egymás vonzáskörébe megtartó fogalmaink. Persze, mondhatnók úgy is: a Petőfiék megfogalmazta Mit kíván a magyar nemzet 12 pontja, szabadságvágyunk első, Európát „megrendítő" kinyilatkoztatása voltaképpen azt az örökérvényű (hiszen már megváltott) pillanatot emelte polgárjogi magasságokba, amelyért - hitünk szerint - Isten Fia 1848 évvel annak előtte életét adta. És mi lett a szabadsággá nyilvánított Megváltásunkból, az idők húsvéti ünnepnapjaiból? Jött Arad, a mi keresztre feszítésünk. És nyomában azok az évtizedek, amelyek az őszinte magyar szót - a késlekedő Feltámadás hiányában - hegyibeszéd-szerű allegóriákba, szimbólumokba, vergődő versszövegek homályába (a társadalom jó részét pedig szociális nyomorba) kényszerítette.
Vannak, akik úgy vélik, József Attila versnyelve az első, amelyben anyanyelvünk sikerrel rázza le magáról a „késlekedő Feltámadás" kényszereit: Petőfi hiányát. És hozzáteszik: Pőcze Borbála fiának egész életvitele, mérhetetlen nélkülözései, lelki egyensúlyvesztése, aztán Szárszó - voltaképpen csak a Versben testet öltött „krisztusi pillanat" magyarázatai, emberre szabott vetületei. Legyen. De vajon nem a született zsenialitás ama törekvése, hogy a Feltámadás, a megváltottság élményét elérhetővé tegye a hétköznapok számára? Szóban, képben, igazságainkról és szabadság-szomjunkról szóló - Szárszó óta is naponta felsikoltó - fájdalomkiáltásainkban?
Megváltás és vers. Vers és édesanya. Lám, okkal kerülnek egymás vonzáskörébe a fogalmaink. A Megváltó keresztje alatt tragédiáját panaszoló édesanya szinte az anyanyelv panaszlását műveli: ez vagyok, ez maradtam. Egy megszenvedett Anya megszenvedett anyanyelve. Talán ez volna maga a költészet? Annak panaszló vonulata?
„Feleségemmel együtt hosszabb idő óta a szó szoros értelmében éhezünk - panaszol költőnk 1933-ban Babits Mihályhoz írt levelében. - Ellenőrizhető adat: az írók Gazdasági Egyesülete ebéd gyanánt egy kávét és egy zsömlét utalt ki számomra..."
Az I.G.E.! Igen. Igéink, mondataink, egész irodalmunk József Attila után sincs abban a helyzetben, hogy ne áhítozná a megváltást. Miérettünk. Mimiattunk. Átszúrt mellényű Petőfikre, éhező József Attilákra emlékezve, Európa másik irányába való nagy-nagy igyekezetünk közepette ismételten fölidézzük: megváltani önmagunkat kell, önnön hibáinkkal és erényeinkkel, önmagunkért.
Anyanyelvünkön. Idegen Megváltó nincs!
Bágyoni Szabó István Vissza