Fülszöveg
Mi történt velünk? Mi zajlik körülöttünk? Miért öntötték el lelkeinket az indulatok? Miért tagadták meg egymás jó barátok, miért szakadtak meg korábban szilárdnak hitt kapcsolatok? Miféle rettenets polgárháborúba keveredtünk? Miféle lélekrabló-lelekemelő küzdelmet vívtunk?
Nem magyaráz meg semmit az, ha simaképű média-krakélerek fanatizált tömegekről zagyválnak elő valami öblös általánosságot. Nem magyaráz meg semmit az, ha bárgyú "megmondóemberek" lövészárkokról, nemzeti megosztottságról, össznépi félelemkeltésről vizionálnak. Nem magyaráz meg semmit az, ha mindig a másik alattomossága, gátlástalansága vezet a rémfeszültségekhez.
Az ok mélyebb és sokkal tartalmasabb annál, mint amit a felszínen bukdácsoló magyarázgatók valaha is megláthatnak. A valóság sokkal egyértelműbb annál, semhogy a folytonos csűrcsavarók felismerhetnék. A körülöttünk zajló események értelme és tartalma bennünk világosodhatott csak meg, olyan egyértelműséggel, hogy felismerjük lényegét.
Mi, akik szorongva...
Tovább
Fülszöveg
Mi történt velünk? Mi zajlik körülöttünk? Miért öntötték el lelkeinket az indulatok? Miért tagadták meg egymás jó barátok, miért szakadtak meg korábban szilárdnak hitt kapcsolatok? Miféle rettenets polgárháborúba keveredtünk? Miféle lélekrabló-lelekemelő küzdelmet vívtunk?
Nem magyaráz meg semmit az, ha simaképű média-krakélerek fanatizált tömegekről zagyválnak elő valami öblös általánosságot. Nem magyaráz meg semmit az, ha bárgyú "megmondóemberek" lövészárkokról, nemzeti megosztottságról, össznépi félelemkeltésről vizionálnak. Nem magyaráz meg semmit az, ha mindig a másik alattomossága, gátlástalansága vezet a rémfeszültségekhez.
Az ok mélyebb és sokkal tartalmasabb annál, mint amit a felszínen bukdácsoló magyarázgatók valaha is megláthatnak. A valóság sokkal egyértelműbb annál, semhogy a folytonos csűrcsavarók felismerhetnék. A körülöttünk zajló események értelme és tartalma bennünk világosodhatott csak meg, olyan egyértelműséggel, hogy felismerjük lényegét.
Mi, akik szorongva ébredtünk 2002. április 8-án, akik új erővel töltekezve lépkedtünk hazafelé a Testnevelési Egyetemről április 10-én, akiknek lelkébe áradt szét április 13-ának fényes délutánja, mi, akik valóban hoztunk magunkkal még egy embert, mi, akiket igazán megforgatott a választási kampány vihara, mi, akik nekikeseredtünk az eredmények láttán, és nem hittük el, hogy annyi szív és oly szent akarat, hiába... de másnap már polgári körré szerveztük szórványbarátainkbat, mi, akik elvittük magunkkal a szívünket minden megmozdulásra, akik aláírtuk a Nemzeti Petíciót és igennel szavaztunk 2004 decemberében, mi tudjuk: nem vagyunk fanatizált tömegek, nincs lelki igényünk a fasizmusra, nem félünk és másokat sem akarunk rettegésre bírni, nem akarunk megosztani, és nem akarunk ártani sem senkinek. Egészen másféle emberek vagyunk.
Egészen másféle indulatok tüzelnek bennünket.
Mi ugyanis tudjuk, hgy valami egészen nagyszerű történt velünk ezekben az időkben. Valami kivételes katarzist hozott nekünk 2002 tavasza, valami olyat, amit évszázadonként sem csöppent közénk az Úristen, valami olyat, aminek átélése kivételessé tesz bennünket elődeink és utódaink hosszú sorában.
Nehéz szavakká formálni az élményt. Hebegni és dadogni fogunk, ha elmondjuk azt, amit még nem tudunk, csak érzünk... De hát annál fontosabb, hogy papírra vessük, szavakba zárjuk, gondolatokba szögezzük, s így majd tudássá szelídítsük ezt a ziháló, sikító, vajúdó polgárháborút.
Vissza