Polgári perrendtartás I-II.

Előszó

Több mint egy évtizede már annak, hogy az ujabb magyar törvényhozásnak egyik legkiválóbb alkotása, Plósz Sándornak általánosan elismert nagy műve, a polgári perrendtartás hatályban van. Mint az 1925: VIII. törvénycikk miniszteri indoklása is megállapítja, az elméletileg kiváló alkotás a gyakorlatban is kitünően bevált; hogy a nagy mű nem válthatta be mindenben azokat a reményeket, amelyeket tervezői és megalkotói hozzá fűztek, annak nem az elméletileg tökéletesen átgondolt és nagy gyakorlati érzékkel megalkotott törvény, hanem hazánknak az utolsó évtizedben elszenvedett szomorú sorsa az oka, amely a jogszolgáltatásban is érezteti káros hatását. A jogszolgáltatásnak ez a kényszerhelyzete indította a törvényhozást arra, hogy számolva a gyakorlati követelményekkel, a polgári perrendtartás monumentális épületén az alappillérek érintése nélkül egyes részletmódosításokat tett, amelyek célja az eljárás egyszerűsítse és ezzel gyorsítása. Hogy a tett módosítások, nevezetesen a tanácsrendszer háttérbeszorítása, az írásbeliségnek tágabb körben érvényesítése, a közvetlenség elvének elhomályosítása, a bírónak mechanikai munkára (jegyzőkönyvvezetésre) szorítása elérik-e a céljukat, az nem egészen bizonyos, de bizonyos az, hogy a kiemelt módosítások foltok a ragyogó épületen, amelyeket, amint a viszonyok megengedik, el kell tüntetni, aminthogy maga a törvényhozás is ideiglenesnek tekintette azokat. Vissza