Kortársaink

Előszó

Részlet a könyvből:
Vannak találkozások, melyeket nem felejtünk el soha, ha száz évig élünk, akkor sem.
Néhány éve történt az az eset, melynek elbeszélésével könyvemet kezdeni akarom, de még most is élénken él képzeletemben az a ragyogó nyári nap, a széles, szélfodrozta folyó felett emelkedő hegy, az az egyszerű, sőt hétköznapi női arc, az a mélyen ülő, csodálatos, fékezhetetlen erővel izzó, koromfekete szempár.
Ez az asszony az Odysseia hősnőjének hangzatos nevét viselte. Látszott rajta, hogy nemrég súlyos betegségen esett át. Életrajza egyszerű, de szörnyűséges volt. Két festői szlovák népviseletbe öltözött, egészségtől duzzadó fiatal lány vezette nagy-óvatosan. Felém nyújtotta nagy, sovány kezét, vékony ujjai szinte áttetszőek voltak és halkan, de igen tisztán, ahogy csak azok beszélnek, akik könyvből tanulták, oroszul szólalt meg:
- Jónapot!
Erősen, férfiasan szorította meg kezemet.
Csehszlovák barátaim előre figyelmeztettek, hogy ez az asszony csak nemrég jött ki a klinikáról. Kértek, hogy gondosan kerüljek minden olyan kérdést, amely a múltat idézhetné fel benne.
Sokáig fogta a kezemet, aztán hirtelen ő maga kezdett el beszélni arról, ami a lelkét betöltötte és kínozta. És itt a Duna felett, egy ősi szláv vár romjai között, a Dévényi-tetőn ismertem meg ennek a görög asszonynak megrázó történetét, amely mellett ókori névrokonának Homeros által megénekelt megpróbáltatásai elhalványulnak s jelentéktelennek tűnnek.
Nem tudott jól oroszul - bolgár, cseh és szlovák szavakat kevert beszédébe. Nem akartam kérdésekkel félbeszakítani s ezért egyik-másik mondat értelmét egyszerűen ki kellett találnom. Mégis megpróbálom az ő nevében elmondani történetét - természetesen nem úgy, ahogy ő mondta el a Dévényi-tetőn, hanem úgy, ahogy most, néhány év távlatából, visszaemlékszem rá. Vissza