Pók

Előszó

Részlet a könyvből:

Első fejezet.
Michel Barbant istenfélő, jámbor ember a templomokat csak kívülről látta, petróleumlámpájának lobogó fénye mellett költeményeket olvasott.
Enyhítő körülmény, hogy nem pénzért jutott hozzá. Kalendáriumnak nézte, amikor egy szatócsboltban elemelte, de versek voltak, a fene egye meg. Ha már megvolt, beleolvasgatott, hogy kárba ne vesszen.
Ezen a szeptember végi estén szokatlan erejű szélvihar dühöngött Párizs felett. A belváros egymáshoz szoruló háztömbjei még csak felfogták valahogy erejét, de a külváros szabad részein megfékezhetetlen vadságában őrjöngve száguldott és pusztított a szél. Kerítéseket és kéményeket bedöntött, a háztetők cserepeit kitépte és diadalmában hosszat füttyentve, éles csattanással a földhöz csapta. A zárt ajtókat vadul megrázta, bezörgetett az alacsony ablakokon és eszelősen bevisított a füstös kéményeken, szorongó érzést keltve azokban, akik négy fal közé menekültek előle.
Megemlegette, aki ebben az átkozott időben a külváros utcáit járta, mert őrjöngve belekapaszkodott a szél, hogy a földhöz vágja, vagy legalábbis letépje ruháit, míg előre dőlten tántorgott, a nyaka közé húzva a fejét, kifulladt lélegzettel, az alacsony házak falai mellett keresve hasztalan menedéket.
Ebben az Istentől elrugaszkodott kutyaidőben Michel Barbant költeményeket olvasott, mint mondottuk már és a petróleumlámpás lobogó fénye mellől figyelte szélvihar kísérteties zúgását, az erősebb szélrohamoknál az ablak felé fordítva fejét.
A törött üvegre ragasztott papírdarabot zörgette, nyomkodta a jajveszékelő szél.
Michel Barbant nyárspolgár volt a szó nemtelen értelmében, aki elsősorban a saját kényelmét nézte és csak akkor lopott, ha éppen szüksége volt rá." Vissza