Pocaklakó

Fülszöveg

A Pocaklakó kötetben Szalay Zsuzsánna jellegzetes képi világából meríthet a tisztelt olvasó. Az önálló kiállításain megismert festőművész, író elgondolkodtató, helyenként elvont, zaklató művét tartja a kezében a betűk szerelmese.
A harmadik kötetében, a Pocaklakó-ban megmutatkozik a festő-író szürrealisztikus láttató képessége.
A könyv, amolyan nehéz szülésként, több mint tíz éve gömbölyödött a szerző fiókjában, a többszöri átgyúrás után vált a magát Valóság Vallató-ként aposztrofáló Szalay keze alatt fióklakóból Pocaklakó szürrealista bedekker-ré.
Kortól függetlenül ajánlom mindazoknak, akik az élet kérdéseiről elmélkedve, képesek a játék örömével belefeledkezni a Végtelen megélésébe.

- Anyu...
- No, még csak az kéne! Az én koromban! - rezzentem össze a hangra.
- Mi lesz, ha Anyu sem vesz észre?! - a végtelen szomorúság széttárta szárnyait a szívemben. Valahol a jobb pitvar-kamrai határon felforrósodott bennem egy parányi rész, kozmikus összeköttetést hozva létre az isteni létezéssel. Szeretetteljes aggódás járta át a testemet. "Mi lesz, ha Nadát nem veszi észre Anyu?!"
Édesapámra gondoltam, aki álmomban újjászületett a Földön. A fájdalomra, amit még máig sem feldolgozott hirtelen elvesztése okozott. A rákra, ami alattomos gyorsasággal ragadta el. És ara, hogy mi lesz vele akkor, ha a szülei nem hisznek az emberiség örök küldetésében, az Isteni Akarat teremtő részesévé váló emberben. Vajon találkozhatom-e még vele, Apámmal, hogy akkor mindezt elmondjam?
- Lehet, hogy szülőnek is születni kell... - mondtam, mintegy bocsánatkérésképpen Nadának. Az anyaság adomány lehet. De mi emberek, nem egyformán birkózunk meg ezzel az adománnyal. - De te biztosan formálhatok őt éppúgy, ahogy te formálod önmagad. Az asszonyok a lélek legfinomabb rezgéseinek hordozói. Olyanok, mint az életet adó gyümölcsfa. Mégis a gyümölcs teszi édessé őket. Te, aki megszületsz.
Csend következett. A Nap rózsaszín-lila fényben bukott alá a sötétségbe.
- Az én anyukám... szeret hallottam a távolodó Nada elfogódott hangját.
- Tudom csalt könnyet szemembe az érzés.
Tudom. Az anyák valahogy ösztönszerűen szeretnek. Vissza