Előszó
Nyár. Szeged. Ünnepi hetek. Szabadtéri játékok a Dóm előtt, az ifjúsági napok színes forgataga, festmények, szobrok a kiállítási termekben, sétányokon, ipari vásár a Marx téren, nyári egyetemek, tudományos tanácskozások, berregő motorcsónakok a Tiszán, napfürdő és vízfürdő, zászló díszbe öltözött utcák, idegenforgalom és fesztiválhangulat. Hosszú évek óta ez Szeged nyárarca.
A város szívében, a Fogadalmi templom tér ölén 1931-ben játszottak először színházat. Hevesi Sándor rendezett passiójátékot a budapesti Nemzeti társulatával. Az ötlet félszázados, ha a gyakorlat „karcsúbb"is annál. A harmincas évek legendás hírű Madách-előadásainak (Az ember tragédiája), operabemutatóinak (köztük a Mascagni dirigálta Parasztbecsülettel) sorát megszakította a világháború, majd 1959-től vált folyamatossá a város nyári szabadtéri színházajánlata. Előbb a Dóm téri játékok tértek vissza naptárfordulóra, később évről-évre az ünnepi hetek ezerarcú forgataga, s nyerte el a fesztivál mai formáját, szerkezetét, koncepcióját. Középpontjában természetesen a szabadtéri színházzal, amely operai, prózai, zenés, táncos kínálataival változatlanul tömegeket vonz. Igen népszerű, bő hatezres nézőterén az elmúlt huszonegy nyár-évadban több mint 1 millió 700 ezer érdeklődő foglalt helyet. Hatvanöt színpadi alkotás, évente átlagosan három új bemutató, közülük tizenhét magyar szerző műve - tetszetős statisztikai mutató, mégha nemegyszer szó érte is a ház elejét, hogy nem eléggé izgalmas, vállalkozó kedvű, kezdeményezéseivel úttörő Szeged.
Mit adott e város nyara a magyar színházkultúrának ? Mint a fent említettekből kiderül, tömegeket juttatott az egyetemes és hazai operairodalom klasszikus értékeinek eleven közelségébe.
Kultuszt teremtett Erkelnek és a magyar színházzene oly örökbecsű drágakövének, mint Kodály Háry Jánosa, különleges színpadi tradíciót Madách halhatatlan drámai költeményének, Az ember tragédiájának. Amikor először invitált szovjet balettet a Dóm elé, úgyszólván alig volt itt értő tábora e műfajnak. A moszkvai Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics-Dancsenko Színház balettjének vendégjátékai ébresztettek kedvet s várakozást oly mértékben, hogy a táncművészet reprezentánsaihoz a legszélesebb közönségrétegek zarándokoltak el. Ha van biztos kasszasiker, úgy a Magyar Állami Népi Együttesnek, Mojszejevéknek, a klasszikus balettet képviselő egy-egy társulatnak fellépte, vagy az amatőr néptáncegyüttesek kétévenkénti nemzetközi seregszemléjének gálája az - hónapokkal előre szétkapkodják a jegyeket. Szó érte nemegyszer a ház elejét - említettük volt, s az idei évad akár válasz lehet az elhangzott vagy leírt jogos kritikákra. Tömegigény és művészi színvonal. Hogyan s miként egyeztethető össze egy olyan színházi vállalkozásban, amelyben pusztán a méretek okán sem lehet lemondani az előzőről- az utóbbira meg önbecsülésünk kötelez. Mai magyar dráma ősbemutatója kínál szellemi izgalmat a játékok nyitányán. Páskándi Géza történelmi drámája szándékaink szerint nem lesz társtalan a jövőben.
A szabadtéri játékok igazgatósága több szerzőnek tesz ajánlatot, írjon darabot a dómszínház különleges környezetének inspirációjára, szokjon meg itt, leljen otthonra a mai magyar dráma.
Az operairodalom gyöngyszemeiből Verdi Falstaffja nagy kaland: vajon leköthet-e órákra az időjárás viszontagságainak esetleg kitett hatezer embert az idős mester zenébe mártott filozófiája, életbölcselete ? Dehát nem járt-e itt ugyanígy kockázattal, s kamatozott közönségsikerrel, Muszorgszkij Borisz Godunovjának vagy az Igor hercegnek színre vitele ? Kiállta a próbát a Carmen is : 1969-ben a „kis karmester", Roberto Benzi dirigált a téren - most Pál Tamás vezényel új szereplőgárdát. S végezetül, bár nem utolsó sorban, ami feltétlenül közönségsikerrel biztat: a Piros karavánnak kőszínházi viszonyok között már „bejáratott" előadássorozata a fővárosi Operettszínház kibővített társulatával-és a Magyar Állami Népi Együttes visszatérése, az elmúlt két évtized során immár tizedszer. Amihez, alig hinnénk, hogy bármiféle kommentár szükségeltetne.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal