Platonis dialogos selectos II/2. (töredék)

Fülszöveg

„Hajdanában létezett egy korszak, amikor már voltak istenek, de halandó fajok még nem. (320 d) Mikor aztán a sors rendeléséből eljött az ideje, hogy ők is megszülessenek, az istenek a föld belsejében földből, tűzből és mindabból, ami a tűzzel és a földdel el tud vegyülni, kikeverték és megformálták őket. Mielőtt pedig napvilágra hozták volna teremtményeiket, Prométheuszra és Epimétheuszra bízták, hogy szép rendben osszák szét köztük a megfelelő képességeket. Epimétheusz ekkor azt kérte Prométheusztól, hogy ezt hadd végezhesse ő: „én majd szétosztok mindent - mondta - te meg ellenőrzöd”. Miután ebben megegyeztek, munkához is látott. Akinek erőt adott, attól megtagadta a gyorsaságot, (320 e) a gyengébbeket gyorsasággal látta el, egyeseket felfegyverzett, míg a természettől fogva fegyvertelen lények oltalmára egyéb képességeket eszelt ki. Aki kis testalkathoz jutott, annak szárnyakat adott a menekülésre, vagy föld alatti lakóhelyet; akit nagyra növesztett, annak éppen ez, (321 a) nagysága volt védelmére. És a további tulajdonságok elosztása során is hasonlóképpen egyensúlyozott. Mindennek során az cél és megfontolás vezérelte, nehogy akár egyetlen faj is elpusztuljon. Miután ezáltal gondoskodott arról, hogy egymást ki ne pusztítsák, arra is gondja volt, hogy az évszakok változását is elviseljék. Sűrű szőrzetet és vastag bőrtakarót adott rájuk, mely a tél hidegétől és a forróságtól egyaránt megóvta őket, s amely egyben kinek-kinek saját természetadta takarójául is szolgált, ha vackára húzódott.”
Vissza