Előszó
Részlet a könyvből:
Mortuos plango.
FELHŐK közül teli ábrázattal kicsodálkozott a hold. Dél felől nagy társzekerek jöttek-jöttek, mintha csak maguktól lebegnének a csalitokon át a nagy, homokos,...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Mortuos plango.
FELHŐK közül teli ábrázattal kicsodálkozott a hold. Dél felől nagy társzekerek jöttek-jöttek, mintha csak maguktól lebegnének a csalitokon át a nagy, homokos, hepehupás tájra. Az első előtt egy asszony magasodott szinte látomásképpen. A szíve, vagy az éjtszaka borította ijesztő fekete ruhába. A szekereket megállította. Szél zörrent és messziről, a földből elhaló hangon nyögdécselt egy gyermeki hang : vizet, vizet!
Az asszony kiterjesztette gyászlobogós karjait, mintha a nagy síkot akarta volna kebelére emelni és leroskadt a földre. Öreg, csontos kéz nyúlt utána, de addigra már felemelkedett. Most meg dacosan emelte fejét az égre. Valamit rendelkezett. Egyszerre tompa szavak ugráltak egyik szekértől a másikig, egyik bokortól a másikig és a déli határon lehajtott fővel egy emberlánc indult északnak. A csodálkozó hold elhessegette maga mellől a felhőket, élesen világított, éles árnyakat vetett. A lehajtott fejű emberek kísértetiesen hajoltak le, felemeltek egy-egy sötét, nehéz terhet. A lovak meg-meghorkantak, amikor elhullott paripák mellé kellett lépniök. Majd a szekerek egymástól harminc-negyven lépésnyire pásztáztak-egyre feljebb, egyre északabbra.
A gyermeki hang újra nyögött:
- Vizet, vizet!
És a szellő elkapta, megsokszorozta a nyögést. Valami földöntúli borzalmas kar zúgott, sírt, örjöngött :
- Vizet, vizet, vizet !
1526 augusztus 29-én este, éjjel és másnap, Perényi Imréné, Kanizsai Dorottya kereste két fiát a mohácsi csatatéren. Megtalálta őket. Ferencet, a legdrágábbat, a tizennégy éves váradi püspököt holtan.
Vissza