Pirkad

Fülszöveg

A rendőrségi autó lassú tempóban haladt a megyeszékhely felé. A kora őszi levegő kellemesen simogatta a két férfi arcát, amely a lehúzott ablakon áramlott be. Az útszéli nyárfák hosszú árnyékot húztak az úttestre, a nap a látóhatár peremén tartózkodott, lebukni készült éjszakai ágyába. Kis Károly őrmester vezette a gépkocsit. Kis huszonöt éves, fekete hajú, kreol bőrű, kissé lekonyuló, magyaros bajuszt viselő, mokány fiatalember volt. Mellette a főnöke ült, Mátyási Ottó százados, borotvált arcú, kellemes megjelenésű férfi. Mátyási barna hajában, a halántéka körül máig megjelentek az ősz szálak, noha még csak harminckettedik évét töltötte. Mátyási arányos testalkatú, Kisnél magasabb volt, kék szeméből értelem és valamilyen megmagyarázhatatlan mágikus erő sugárzott...
...Most hazafelé tartottak és hallgattak. Nem volt ez szokatlan. Kis megtanulta már, hogy ilyenkor csendben kell lennie. Amikor helyszíni szemléről, vagy kihallgatásról visszafelé jönnek, akkor a főnök erősen gondolkodik a látottakon, hallottakon. Fontolgatja a megtett intézkedések helyességét, a következő lépéseken töri a fejét. Különböző alternatívákat állít fel, megpróbál a tettes fejével gondolkodni. Ilyenkor nem tanácsos megzavarni. Ha kíváncsi a véleményére, akkor megkérdezi. Néha beszélgetnek, de ezt mindig a főnök kezdeményezi. Ha hallgat, akkor neki is hallgatni kell. És a főnök most hallgat, csak Kis nem érti, hogy miért. Ez az ügy a napnál is világosabb. Itt nincs bonyodalom, ismeretlen elkövető. Itt minden szereplő ismert. Már csak azt a két suhancot kell kihallgatni, és le lehet zárni az ügyet, mehet a papír az ügyészségre. A többi már nem az ő dolguk. Vissza