Piperné, a médium

Előszó

Azok a gondos vizsgálódások, amelyekkel a lelkiélet kutatására alakult angol-amerikai társaság, a Society for Psychical Research Piperné médium szomnambul megnyilatkozásainak tartalmát megállapította, nem csupán tudományos szempontból nagyértéküek, hanem általában a müveit ember érdeklődését is foglalkoztathatják. Pszihopatológiai alapon ugyanis Piperné esete valóban tipikus példájául szolgál az egyéniség drámai megoszlásának, amelynek révén a Phinuit és George Pelham nevű lelkek ebben az aktiv szomnambulizmusban párját ritkitó folytonossággal jelentkeztek. Mert nem is tekintve gondolatiüzéseik okait, sem bizonyos közléseiknek ismert eseményekkel való feltűnő egyezését, mondhatjuk, hogy a tudományos irodalom még aligha tárgyalhatott oly esetet, amelyben a szomnabul, magukban teljesen elkülönült személyiségek annyira fejlett és a médium rendes állapotabeli énjét jelentékenyen meghaladó értelmi tevékenysége, oly szokatlanul élénk emlékezőereje, az egyes személyiségeket megegyénitő jellemzetességek oly részletes kifejezettsége, valamint ezeknek a legnehezebb feltételek közepett is nagy időközök után is tapasztalt állandósága ily kiválóan lett volna megfigyelhető.
Már az az egyetlen tény is, hogy George Pelhamnek (az amerikai Society for Psychical Research 1872-ben elhunyt világhirü tagjának) a trnsz-állapotban megnyilatkozó személyisége az ülés százötven tagja közül éppen a maga harminc ismerősét ismerte meg minden tévedés nélkül azonnal és hogy mindegyikükkel a személyük szerint más és más életkörülmények felől épp ugy beszélgetett, mint ahogy életében beszélgethetett volna, még a legfejlettebb szomnambul szimat esetén is fölöttébb rejtelmesnektekinthető. És George Pelham nemcsak hogy néven szolitotta a barátait, de mindegyikükkel szemben egyénenkint ugyanoly más és más hangnemet alkalmazott is, akárcsak életében szokta volt. Vissza