Az üzenet fényjelei

Fülszöveg

„A latin VIzsGALOMRA való felkészülés során ugyanis sok, nemes tudás birtokába jutottam. De a kincseket, sajnos, nem adják ingyen: minden ige- és főnévragozásért általában egy, rendhagyó esetben két hónapot kellett fizetnem az életemből, s mivel az antikvitás nemcsak hőstettekben, de szóanyagban is gazdag, majdnem egy évtized gyűlt össze az ablakom alatt - mert a hónapoknak csak úgy volt ám értékük, ha előbb odahajigáltam őket. És tudomásomra jutott, hogy éveimből éjjelente egy-egy kosárral elvisz a halál. Azt ajánlottam hát neki: csak egy hónapot, egy napot, pár marék percet engedjen vissza, és cserébe minden perfekt és imperfekt tudásomat odaadom. De a halál így szólt: »Kell az életnek a te tudásod, nekem nem! Én az éveidet akarom hasznosítani.« Előrángatta táskájából jövendőjelző készülékét, és mutatta, hogyan: láttam magamat biciklin, tengerben úszva, kórházi ágyon és koporsóban; láttam egy gyereket - megszületett, perecet adott az elefántnak, kanyarós volt, szerelmes lett, később sírt, mert meghalt az anyja; egy férfit is láttam, engem ölelt, végül másokat, időnként kijárt a temetőbe. A kép félbeszakadt, örültem, mert a legerősebb kíváncsiságnál is erősebb a félelem. A halál készülődött, indult is már, táskájában a jövendőjelző összekoccintott a hónapokkal. Engem egy praeteritum, egy praesens és egy futurum fogott közre, bólintottam. Hagytam, hogy vezessenek."
Pinczési Judit hátborzongatóan jövőbe látó sorai ezek, melyeket még egyetemista korában, a hetvenes évek elején vetett papírra. A fájdalmasan korán eltávozott költőnőnek ezúttal korai írásait, olvasónaplóját, irodalmunk nagyjairól írt elemzéseit, Boccaccio-tanulmányát, paródiáit a színházi élet területéről és két, gyermekeknek szóló színművét adjuk közre. Vissza