Pillangók

Előszó

Részlet a könyvből:

Két ifjú sétált a folyó partján egy nyári hajnalon. Egyszerre a füzesből kétségbeesett sikoltást hallanak, - odasietnek és egy övig alámerült embert látnak az ingoványban. Minden erejük megfeszítésével sikerült kihúzni a vizből és magához tériteni az alélt öreget.
- „Köszönöm nektek gyermekeim" - szólt az öreg, - „hogy megmentettétek az életemet. Hálából elárulok nektek egy végtelen titkot: messze, messze a kék hegyeken, hullámzó vizeken tul, van a Titok Erdő, - annak a közepén terül el e Csodák Mezeje, - annak a szélén van a Lelkek Fája. A Lelkek Fájának 173-ik ágán fészkel a ti Életmadaratok. Az ő tojásaiban van a ti Életeteknek minden lehetősége. Amelyik tojást kikelti, abból a ti sorsotok kél életre, - kis madár alakjában. Ti megmentettétek az életemet, én hálából megadom nektek a módot, hogy elmenjetek és válasszatok a tojások közül: amelyiket akarjátok, azt fogja kikelteni, - mert szivesen tesz az erős emberek kedvére, aki pedig hozzá eljut, annak erősnek kell lennie. - De nem féltekbe az ut nehézségeitől?"
- „Semmit sem félünk", - felelt a két testvér egyszerre.
- „Ám jó, akkor figyeljetek: két csodatáltosomat adom néktek, azok képesek ezt a végtelen utat hét nap és hét éjjel alatt megtenni. Ok is testvérek, mint ti, de abban különböznek az emberi testvérektől, hogy soha, semmi sem képes őket egymástól elválasztani, - mindig csak egy uton járnak. Vezetőül adom nektek kis fehérszőrű kutyámat, - ha szólitani akarjátok, a neve: Vagy. De hogy biztosan eljussatok, meg kell fogadnotok, hogy egész uton egyek lesztek és csak egy kivánságtok lesz közösen: a cél. Hogy ez könnyebb legyen, hét éjjel, hét nap, amíg az utatok tart, némák lesztek. És még egyet: nem szabad megállnotok egy percre sem, mert ha megszakítjátok az utat, későn érkeztek."
Ezeket mondva az öreg füttyentett, mire megjelent két gyönyörű táltos és egy ugrándozó kis fehér kutya. Azután megáldotta a fiukat, - megérintette az ajkukat, amitől azok megnémultak és csak a szemükkel és kezük szorításával tudták hálájukat tolmácsolni.
Mire a nap delelőre járt, a két táltos messze repült velük a világ felett. Nagyon magasan repültek, és messziről minden kívánatos szépnek látszott. Majd itt, majd ott akart az egyik. Vagy a másik leszállni, közelebb kerülni, de a táltosok nem hagyták el egymást. Bezzeg jó volt, hogy nem tudtak beszélni, mert első nap összekülönböztek volna a látott dolgok felett. Bizony bölcs volt az öreg, hogy ilyen paripát adott alájuk és hogy megnémította őket, - bölcs volt és jól ismerte az embert. Hetedszer pirult már fejük felett aranyszínűre az égbolt, mikor a táltosok hirtelen leereszkedtek és megtorpantak egy erdőszélen. Sűrű, sötét erdő volt, fenyegető, nagy fákkal és ijesztő csend honolt benne. Leszálltak és megindultak kézenfogva a keskeny ösvényen. - Nem volt szükség immár a némaságra, sem a táltosokra, a félelem mindennél jobban összetartotta őket. Vissza