Egy erőszakos élet

Előszó

Részlet:
"Tommaso, Lello, Zucabbo és a többi kiskölyök, akik a Monti di Pietralata utca barakkjaiban laktak, mint ebéd után mindig, legalább fél órával korábban az iskola elé értek.
Körös-körül már ott gyülekezett a többi kiskrapek a negyedből, egy késsel játszottak a sárban. Tommaso, Lello és a többiek köréjük guggoltak és figyelni kezdték őket, úgy, hogy összekötözött iskoláskönyveik a sárba értek: aztán jött két-három kissrác egy labdával, a többiek ledobták könyveiket egy földkupacra, és az iskola épülete mögé rohantak, a negyed főterére." Vissza

Fülszöveg

Pasolini 1955-ben, az Utcakölykök kiadásának évében kezdi írni következő regényét, amely csak 1959-ben lát napvilágot Egy erőszakos élet címmel. A többéves tökéletesítő munkában nagyrészt egy peres eljárás motiválta: az Utcakölykök szövegéért trágársággal vádolták. Kéziratát éveken át újra és újra átdolgozta, ez azonban nem jelenti azt, hogy engedett volna a nyomásnak, sőt talán még határozottabban bizonyította, hogy a műveletlen, primitív szereplők beszéltetése és hű ábrázolása nem feltétlenül vonja maga után az irodalmi nyelv színvonalának romlását.
A regény egy újabb kísérlet annak a világnak a bemutatására, amelyet a szerző túl jól ismert. Ezúttal azonban a rendező Pasolini egy másik nézőpontba helyezi az olvasót: egy általánosítható történet kiemelésével visz el bennünket az 1950-es évek Rómájának külvárosába. A szerző egyetlen erőszakos élet fényképeivel az egész lecsúszott réteg szociális problémáját jeleníti meg. A főhős, Tommaso Puzzilli életében többször megcsillan annak reménye, hogy a társadalom perifériájáról a normális élet útjára lépjen, azonban minden alkalommal kudarcba fullad a felkapaszkodás, a kitörés, a menekülés lehetősége abból a végletes szegénységből és kirekesztettségből, amely gyerek- és kamaszkorát megbélyegzi. Pasolini hagyja, hogy a szereplők beszéljenek, anélkül, hogy kommentálná vagy bírálná a történéseket, kizárva bármiféle morális kérdés feltevésének értelmét, ugyanakkor teret engedve az olvasónak.
Pier Paolo Pasolini (1922-1975) a XX. századi olasz és az európai kultúra egyik legnagyobb formátumú, életében s halála óta mindmáig egyik legvitatottabb alakja, költő, író, drámaíró, filmrendező és közíró.A ravennai katonatiszt és a friuli tanítónő fia Bolognában szerez diplomát, huszonévesen adja közre első verseit. 1950-ben érkezik Rómába, ahol évekig tartó nélkülözés után az Utcakölykök című regény hozza meg számára az ismertséget (a sikert és a botrányt) 1955-ben. Kezdetben csak asszisztál a filmforgatásokon, 1960-tól saját játék- és dokumentumfilmjeit készíti, de emellett színdarabot, verset, regényt ír, politizál, véleményt mond, provokál.
Ami életében s alkotásaiban egykor botrány volt, ami sokkolta a korabeli közvéleményt, mára a világ szerves részévé vált; éppen ezért élesen kritikus, prófétai meglátásai a fogyasztói társadalomról ma is élővé teszik szövegeit. De ami ennél is fontosabb, ami miatt igazán aktuális tud maradni, az a minden művét átható mélységes empátia a szegények, az elesettek irányában, a kérlelhetetlen, harcos igazságérzet a dühödt-makacs életszeretet. A magyar közönség ez idáig szinte csak mint filmrendezőt, esszéírót-publicistát ismerhette; sorozatunk arra vállalkozik, hogy bemutassa termékeny és okoldalú életművet, Pasolini regényeit, verseit, drámáit, filmforgatókönyveit, közéleti, kritikai írásait. Vissza