Piarista öregdiák 1939. június-július

Előszó

"Immár ötven esztendeje, hogy átléptük a régi piarista gimnázium küszöbét. Azt a régi, százados sárga épületet hagytuk el, melynek ódon falai, elkoptatott lépcsői, kedves, mély áhítatot ébresztő kápolnája annyira kedvesek maradtak nekünk. Hiszen mi koptattuk a folyosó kőkockáit, a lépcsőket, mi ministráltunk reggelenkint a kápolnában, mi futkároztunk a tízperces szünetek alatt az ódon falak közt. Ma itt ünnepelünk a teljesen újjáépített, nagyszerű, modern épületben, melynek higiénikus berendezése, világos, pompás termei, gyönyörű temploma, hol az imént adtunk hálát a jó Istennek, mutatja a haladást minden téren. Minden megújult, minden megszépült itt, csak egy maradt változatlan, amit mindnyájan érzünk: s ez a régi piarista szellem.
Most ezen a ritkaságszámba menő jubileumon hálát adunk a Gondviselésnek, hogy megboldogult édes jó szüleink idehoztak és a kegyes tanító rendszerető gondjaira bíztak bennünket, hogy tanítsanak és neveljenek az életre. Mi eljöttünk ide tanúságot tenni arról, hogy az a piarista szellem, melyet magunkba szívtunk, soha el nem múló hálát ébresztett bennünk az ősi Alma Mater és a piarista rend tagjai, nevelőink iránt. Még a negyvenéves találkozón itt volt közöttünk két régi, kedves tanárunk: Bartos igazgató úr és Szölgyémy János. Bartos professzora különös szeretettel emlékszem vissza, mert tőle tanultam a magyar történelem szeretetét és tudományos pályámon neki köszönhetek legtöbbet; ő vezetett be engem a történelem tanulmányozásába. De itt vannak lélekben velünk mind a mi kedves, szeretett tanáraink. Hiszen éveken át óráról-órára szétosztották közöttünk mindazt a tudást, amivel csak rendelkeztek. Magunkkal vittük egy hosszú életen át az ő gondolkodásunknak, érzelmi világunknak nagyszerű értékeit. Ezek kísérnek most is s velünk maradnak mindvégig. Vissza