Fülszöveg
AZ ELSŐKÖNYVES ÍRÓNŐ csodálatos regényében EGY kivételesen szerethető ÖZVEGYEMBER a magányból kitörve és önmagát legyőzve a szerelem és az ÖNMEGISMERÉS KALANDJÁBA VÁG BELE, és ezzel gyökeresen megváltoztatja az életét.
A hatvankllenc éves ARTHUR PEPPER NAPJAI egyhangúan telnek. HAJSZÁLPONTOSAN reggel fél nyolckor KEL, ahogy addig is, míg Miriam, a felesége élt. UGYANAZT a szürke nadrágot és mustárszínű kötött mellényt VESZI FEL, meglocsolja Fredericát, a páfrányát, és kimegy a kertbe.
Miközben a felesége holmiját rendezgeti, ARTHUR EGY BÁMULATOS ARANY KARKÖTŐT TALÁL, aminek a létezéséről semmit sem tudott. Váratlan fordulatokban gazdag, felejthetetlen és kalandos UTAZÁSA, amelynek SORÁN Londonból Párizsba, majd a távoli Indiába ís eljut, hogy fényt derítsen a felesége megismerkedésük előtti titkos életére, elhozza számára a reményt, és NEM VÁRT HELYEKEN FEDEZI FEL A GYÓGYULÁST, hogy elinduljon az önmegismerés útján.
Felejthetetlen, nagy szívű és szerethető hibákkal megáldott...
Tovább

Felejthetetlen, nagy szívű és szerethető hibákkal megáldott
szereplők, ZSeniáÜS humOP és önirónia, sodró lendületű cselekmény jellemzi ezt a nagyszerű regényt.
A kövesd a vá^yaiá, bárhová veietnek is, ne add fel soha utazása örömtelin zengi az élet i^imeríthetetlen lehetőségeinelj dicsőségét.
Vissza