Előszó
Gróf Széchenyi István, a reformkor egyik legnagyobb személyisége megálmodta, megszervezte és irányította az ő korának nagyszabású közlekedési terveit, építéseit. Maga mellé vette a legkiválóbb szakembereket, akik a folyószabályozásokat, a híd- és vasútépítéseket végrehajtották. Vásárhelyi Pál a folyamszabályozás, W. T. Clark a hídtervezés, Clark Ádám a hídépítés legkiválóbb művelője volt. Munkájuk eredményét a mai kor embere is élvezi.
Kevesebb szó esett eddig olyan személyekről, akik a mérnökök intézményes képzésére tették életüket, munkásságukat. Ezek egyike volt Petzelt József, a Tudományegyetem Mérnöki Intézetének igazgatója. Nem véletlen, hogy 1848-ban, amikor Széchenyi közlekedési koncepcióját az országgyűlés elfogadta, akkor jelent meg az addigi legszínvonalasabb útépítési jegyzet Petzelt József előadásaiból.
Ő maga korábban Olmützben volt katonai műszaki oktató, s 1841-46-ban lett egyetemi tanár - többek között az „Útépítészet" előadója.
Az itt bemutatott jegyzete a legkorszerűbb angol, francia, német, osztrák és olasz módszereket állítja példaként a magyar útépítésekhez, mint ajánlatot a hazai viszonyokra alkalmazva.
A korábbi, 1840-ben kiadott Verebélyi féle hydrotechnikai jegyzethez képest minőségi ugrást jelent az első önálló és minden szempontból komplett „Útépítészet" című, kézzel írott kőnyomatos jegyzet, amelyet bőven elláttak illusztrációkkal.
Ez a kiadvány, amelyet most az olvasó elé tárunk, csak kivonata az egész műnek, de így is tanulságos lehet - különösen a szakembernek -, hogy már 1848-ban megemlíti az aszfaltburkolatot, s milyen fontosnak tartja a pálya, a jármű és a forgalom összefüggéseit.
A magyar útépítés, és maga az útügy is a legkorszerűbb európai és amerikai példákon nevelkedett és szerveződött, de minden időben példát is adott a nyugatnak technológiában, szervezésben. Tőlünk tanulták a németek az öntöttaszfalt-építés magyar módszerét, s ugyancsak magyar cég közreműködésével készült Németország első aszfaltbeton burkolata Stuttgartban 1908-ban. A két világháború között a betonútépítés élvonalát képviseltük. Az 1970-es években az érdesített homokaszfalt burkolatépítésnél nálunk alkalmazták a nagy szélességű érdesítő anyag terítését, amelyhez külön megrendelésre építette egy angol cég a különleges zúzalékszórót stb., stb.
Most, amikor elkészítettük az Országos Közúthálózat Fejlesztési Programját, remélhetjük, hogy a mostoha körülmények ellenére a magyar útépítő szakma kiváló képviselői újból bebizonyítják életrevalóságukat, és biztosítják a földrajzi helyzetből eredő kötelezettségünket: a hazai és a nemzetközi forgalom folyamatosságát. Ehhez nyújt erőt és bíztatást Széchenyi István öröksége és a visszatekintés a múlt szellemi nagyságaira.
Ezen gondolatokkal ajánlom figyelmébe az olvasónak ezt a kiadványt.
Vissza