Családi ékszerek

Előszó

Részlet a könyvből:

"A TÖMZSI KIS MOZDONY hosszú, tölcsérformájú kéményével lassan döcögött a rétek között, s húzta maga után hat vagonját. A harmadosztályú kocsik zsúfolásig megteltek s a parasztok, asszonyok és katonák még az első- és másodosztályú folyosókra is átözönlöttek és leplezetlen kíváncsisággal nézegették a plüshuzatú üléseken terpeszkedő nadrágos urakat.
Az urak visszanéztek a lyukaskucsmás, rongyossubájú emberekre, azután kelletlenül elfordultak és kibámultak másik oldalt a mezőre, melyen olvadó hócsíkok húzódtak. De a folyosón álló sárga, gyűrött arcokból továbbra is rendületlenül figyeltek a lázban égő szemek. Aztán a parasztok megúnták a néma bámészkodást, időnkint összedugták a fejüket és halkan beszélgetni kezdtek. Legfeljebb egy-egy futó pillantásuk vetődött közben a bundás, magasgallérú, keménykalapos, hasukon aranylánccal ékeskedő urakra.
Megjött a borotválatlan, kövér, zsírosképű, pirospozsgás kalauz. Az egyik harmadosztályú kocsi végében kihajolt és lekiáltott:
- Mit csinálsz ott, hé!? Szállj le!
A férfi, aki lent ült a vagon lépcsőjén, felnézett és elmosolyodott. Vézna, alacsony ember volt, meggyötört arcát szél edzette, eső cserzette, állandó éhség emésztette. Apró, mélyenülő, szürke, csaknem fehér szeme ragyogott, szúrt. Ügy pattant ki belőle átható pillantása, mint az acéltüske. Fekete diáksapkát viselt, nagy, négyszögletes, repedezett ellenzővel. Elől a sapkán néhány aranyszállat hímzett betű díszelgett. Ez volt a legjobb ruhadarabja, mert különben csak egy ócska, szakadozott katonazubbonyt viselt, meg egy lógóülepű, rongyos nadrágot, melyet madzaggal erősített a bokájához. Lábát csak a rászáradt sár vastag kérge borította, összekuporodott a vagon lépcsőjén, hóna alá szorította botját, fülét behúzta feltűrt gallérjába, kezét zsebrevágta." Vissza