Petrovics Emil: Bűn és bűnhődés

Fülszöveg

Opera-klasszikus regényből
Dosztojevszkij reneszánszát éli. Inspiratív ereje nemcsak az irodalomra gyakorolt, mindmáig növekvő, közvetlen vagy rejtettebb csatornákon, közvetetten áramló szellemi hatásában mutatkozik meg, hanem abban is, hogy vonzza az adaptációkat. Lehetőséget lát benne a színpad, sorra dolgozza fel műveit a filmművészet. Reneszánsz? Nem túlságosan szerencsés fogalmazás ez: nem újrafelfedezéséről - egyik kedvenc fogalmával élve: feltámadásáról - van szó, hiszen valójában sohasem volt a helye. Pontosabb, ha azt mondjuk, napjainkban robbanóan aktuálissá vált. Axiomatikusan igaz, hogy minden korszak megtalálja szellemi forrásait, a kulturális kincsek halmazából rendkívüli biztonsággal választja ki a "használhatót", a törekvéseit igazolót. Dosztojevszkij ismeri mindazokat a lélektani kérdéseket, amelyeket századunk megsokszorozott drámaisággal vet fel. De túl ezen - ha csak például a Bűn és bűnhődést tekintjük - számtalan allúziót is kínál. Magányos, anarchista lázadás? Az intellektus korlátainak feszegetése? Egyéniség és tömeg? Mennyi nem direktül értelmezett, de a műben felhangként élő és a mű születése óta tapasztalatok özönével átélt fogalom. Fogalmak, melyek mögött a huszadik század élményeiből adódó következtetések állnak.
Mindezek miatt választotta Petrovics Emil Kossuth-díjas zeneszerző is - nagysikerű egyfelvonásosa, a C'est la Guerre után, háromfelvonásos operája témájaként - Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését és vállalta, hogy egy másik művészet közegében újraalkotja a művet. Vissza