Petrik Pál

Előszó

Petrik Pálról, a szabadkai és a vajdasági képzőművészeti élet e nemes lelkű egyéniségéről igazán nem mondható, hogy „szerencsés csillagzat" alatt született. Majd három évtizedig élt úgy szülővárosában, hogy senki sem vette észre, senki sem tett róla említést vagy csak amúgy futólag, holmiféle tehetséges amatőrök vagy autodidakták között említették meg a nevét. Ha másról, s nem róla lenne szó, ez az adat nem is volna említésre méltó. Hivatásos (templom)festő fiaként, s már mint gyerek rácsodálkozott apja rajzaira. Később kitanulta a címfestő szakmát, és személyesen ismert a szabadkai festők közül nem egyet. Nem volt ott 1938 októberében a szabadkai Népkörben megrendezett, mára híressé vált Fiatalok kiállítása résztvevői között sem, jóllehet néhány egyetemi hallgató mellett itt többnyire még nálánál is fiatalabb autodidakták állítottak ki, akiknek a foglalkozása merőben távol állt a festői hivatástól. Egyszerűen „nem volt sehol", kivéve ebben a saját kezűleg írt, maga fogalmazta mondatban: „... a megszállás alatt nem tudtam elhelyezkedni (...) moziplakátokat festettem, és ebből éltem egészen 1944 őszéig".
A körülmények ilyen alakulásának fő oka - legalábbis ami képzőművészeti tevékenységét illeti - kétségtelenül már-már legendás szerénysége volt. Erről sokkal később - egészen véletlenül - Pataki László (1916-1999), a kor- és iskolatárs, színész és barát a következőképpen vallott: „Szándékosan hagytam utoljára egyik nagyon kedves és még jóval később is folytatódó ismeretségemet, barátságomat, emlékeim egyik kedves mozaikdarabját, (...) találkozásomat Petrik Palival, a festőművésszel és a szabadkai színház későbbi díszlettervezőjével.
Paliék háza a Goldner ház hátsó udvarával volt határos, és így át-átjártunk egymáshoz játszani. Pali nem szeretett robbantgatni és lövöldözni, inkább csendesen szemlélte, mit csinál a többi gyerek. A két portát egy léckerítés választotta el. Hozzá volt építve - az ő oldalukon - egy disznóól, melyet egy dús lombozatú bokor borított be. Szép, élénkpiros bogyók nőttek az ágain, melyekből egyet-egyet egy kis, egyenes ágacskára tűztünk; az volt a cigarettánk. Ültünk a disznóól tetején a lombsátor alatt, elmélázva cigarettáztunk, és furcsa álmokkal szórakoztattuk egymást. Pali a színek világáról mesélt, én nagy, kitalált történetekről... Vissza