Petri Lossai

Előszó

Az ősember tevékenysége csak a legelemibb természeti szükségletek megszerzésére irányult, minden erejét a létért való küzdelem kötötte le. A természettel vívott kemény harcok közepette gyűjtögetéssel és vadászattal épp csak fenn tudta magát tartani. Az emberi elme csodálatos fejlődőképessége mindjobban hozzásegítette a természeti erők leküzdéséhez. A kedvezőbb körülmények megteremtésével a népesség szaporodott és ennek következményeképpen szükségszerűen kialakultak a fejlettebb társadalmi formák. A nagyobb közösségben végzett munka során vált az ember termelővé, ami már lehetővé tette a Föld felszínének alakítását. Az ember kutatni kezdte a természet törvényeit, majd megfigyeléseit tudományos alapokra helyezte. Ez a fejlődés hosszú évezredek során következett be, és napjainkban is folyamatosan tart. Az ember kutatásaival már túllépte a Föld légkörét, és a világűrben száguld.
Tudásvágyunkból adódik, hogy vizsgálódásaink nemcsak a jelenre és a jövőre korlátozódnak, hanem kutatjuk a múltat is. Kutatjuk a régi letűnt népek történelmét, de épp úgy kutatjuk a tudomány bölcsőjét és fejlődését is. Csodálattal tekintünk vissza azokra a ma is egészükben vagy nyomokban fennmaradt létesítményekre, amelyeket az ember évszázadokkal, sőt évezredekkel ezelőtt kivitelezett és ezekből következtethetünk egyes tudományágak akkori létezésére és fejlettségi fokára. így tudjuk, hogy a geodézia is az emberiség egyik legrégibb tudományága. A több ezer éves öntözőberendezések, vízvezetékek nyomai, valamint a fennmaradt más hatalmas építmények tanúskodnak az ókor geodéziai tudásáról, mert ezeket csupán tapasztalati módon megvalósítani aligha lehetett. Sajnos geodéziai tárgyú írott emlék az ókorból nagyon kevés maradt fenn. Minden bizonnyal létezett több írott mű is, hisz a tudomány szóban való átadása és terjesztése annyira szűk lehetőségeket biztosított volna, hogy ezen az úton az emberiség nem érkezhetett el ahhoz a szinthez, ami szükséges volt az ókor hatalmas létesítményeinek megvalósításához. Ezeket a műveket kézzel írták. Kevés, esetleg csak egyetlen példányban készültek és a háborúk viharaiban nagyrészt ezek is elpusztultak. Minden ilyen ránkmaradt kézirat a tudomány történetének nagy kincse. Semmivel sem kisebb jelentőségűek, a későbbi időkből, a középkorból ránkmaradt kéziratok. A könyvnyomtatás felfedezéséig a kézzel írt művek voltak a tudomány hordozói. Vissza